Az autósok nagyon rossz emberek.

Tudjátok, ők azok, akik benne ülnek az autókban. Azokban a nagy, indokolatlanul széles, hosszú, drága, hangos és büdös dolgokban, amiket nehéz megvenni, ezért a jobbak inkább biciklivel és gyalog szeretnek járni, mert az környezetbarátabb. Nem, ennek semmi köze a pénzhez, jó? Azt csak a szemét autósok gondolják. Nekik eleve nem lehet igazuk, mert a kipufogóból egy csomó gáz jön ki, és az szennyezi a környezetet. Másból nem jön ki semmi, csak az autósokból. Ha mindenki kiszállna az autóból, hirtelen kitisztulna a levegő, és az összes gyár leállna, és mindenütt cuki kismadarak csivitelnének.

De az autósok ezt nem akarják.

Ők rosszban vannak a természettel. Utálják a kismadarakat. Ahol ők élnek, ott nincsenek kismadarak. Meg fák. Igazából semmi nincs, csak aszfaltút. Az autósok sosem szállnak ki az autóból, hanem mindig csak dudálnak meg elütik az embereket, és mindig aszfaltúton közlekednek, mert kiváltságosnak hiszik magukat. Azt hiszik, azért épült annyi aszfaltút, hogy ők autóval járjanak rajta. Ott laknak.

Nem hiszed el, mi?

Mikor láttál utoljára autóst autó nélkül?...

Na ugye.

Az autósok nagyon dühösek. Mindig dudálnak, és többnyire rázzák az öklüket. Még szerencse, hogy a jó emberek ügyesen elférnek köztük és ki tudják őket cselezni, mert egyébként minden autós minden embert meg akar ölni, csak buta, ezért végül nem sikerül. Néha igen, és akkor büntetésből lezárják az útnak azt a részét. De persze ebből sem tanulnak.

Az autósok nagyon gyorsan mennek. Sok kezdeményezés van arra, hogy lassabban kelljen menniük, de ők direkt nem csinálják, hanem gyorsan mennek, mert szerintük az autó arra való. Hiába mondjuk nekik, hogy biciklivel sokkal gyorsabb menni a dugóban, ők mindig arra hivatkoznak, hogy de mi van, ha nincs dugó. Ez nagyon szemét húzás, és ahhoz, hogy ezt megértsék, igazából sokkal több dugóra lenne szükség - a modern városokhoz hasonlóan ma már egyre több helyen sikerül megnehezíteni a közlekedésüket, hogy végre dugó legyen és megértsék, hogy a kerékpár sokkal gyorsabb, mint az autó, de ők számító kis köcsögök, és kivárnak, és inkább mégis autóval közlekednek, arra hivatkozva, hogy később majd, amikor már nem lesz dugó, sokkal jobban tudnak haladni. Több lezárás, több útakadály, és sokkal több megszüntetett út kellene, mert így túl kényelmes nekik.

Az autósok pökhendi, kiváltságos kis faszok. Ha például esik az eső, akkor mindenkire esik, csak rájuk nem. Ha fúj a szél, nekik nem nehéz a haladás; a szélvédő, amin kilátnak, direkt úgy van megcsinálva, hogy nem ázik be, és még külön ilyen ablaktörlő is van rajta, hogy amikor vizes, akkor azt le lehessen törölni. Tehát igen, jól hallottad, az autósnak még ekkor sem kell kiszállnia, ott pöffeszkedik az Armani öltönyében a finom melegben a bőrülésen, és egy külön elektromos kar törölgeti neki az ablakot. Undorítóak. Persze ők zenét is hallgathatnak, és mégsem üti el őket senki, sőt, telefonálni is tudnak úgy, hogy ki van hangosítva, és nem zavarja őket a környező zaj.

Nekünk, tisztességes embereknek mindez nem adatott meg. Mi ott ázunk naphosszat, és ezek a szemetek még le is fröcskölnek, amikor elhúznak mellettünk - és elhúznak, persze, mert ők úgy mennek fel az emelkedőn, hogy meg se kottyan nekik, és állandóan anyáznak, amikor akadályozzuk őket, nem értik meg, hogy nekünk minden méterért meg kell küzdeni. De nekünk mindez nem nagy ár a környezetért! Mi szeretjük ezt csinálni. Ha kell, minden nap megázunk azért, hogy tisztább legyen a levegő.

A tél a legrosszabb.

Ilyenkor mi szinte egyáltalán nem merünk járni a bringával, gyalog meg fázunk. Na és kik azok, akik mindezt leszarják? Hát persze hogy a rohadék autósok. Ők akkor is a melegben ülnek. Külön téli gumit adnak nekik, hogy ne csúszkáljanak a havon! Ez az új arisztokrácia. Nekik ezt szabad. Egyedül akkor értik meg, milyen szar az élet, amikor reggel vakargatják a jeget az ablakról. Ilyenkor mindig jót nevetünk rajtuk. Sajnos néhányan garázsban állnak, így még ezt is megússzák.

Az egész várost meg kéne tisztítani tőlük.

Ilyeneket mondanak, hogy ők fizetnek az útért, meg hogy üzemanyag, meg ezek a szarságok. Közben mindenki tudja, hogy azt csak azért csinálják, hogy odaérjenek, és igazából mi fizetjük az adónkból az ő szórakozásunkat, azért olyan olcsó nekik! Ezer forintnak kéne lenni az üzemanyagnak, akkor majd jól kiszállnának. Vagy meg kéne szüntetni az utakat, és azt is kifizettetni velük! Minek az út! Járjanak busszal! Ja, igaz. Akkor villamossal. Mit tudom én! Vegyenek biciklit. Hülye tahók. Én biztosan nem fogok nekik utat finanszírozni, hogy buszozgassanak rajta, amikor abból a pénzből bringaút is épülhetne.

Persze érzik a vesztüket, kétségbeesetten magyarázzák, hogy ne vegyük el az autójukat, inkább átülnek elektromosba... Haha! Ilyen egyszerűen nem tudtok meglógni! Be fogjuk bizonyítani, hogy igenis sokkal szennyezőbb az elektromos, mint a benzines! Így végre ti is rákényszerültok majd, hogy busszal menjetek, mint a többi tisztességes ember, vagy bringával, mint az igazán nagyon tisztességes emberek. Persze a buszok között is egyre több az elektromos, hiszen a környezetre vigyázni kell, de az valamiért más, majd azt is bebizonyítjuk valahogy. A busz jó, az autó rossz. A busz azért jó, mert annyira sűrűn állnak az emberek és annyira büdösek, hogy előbb-utóbb valaki végre átül majd egy biciklire. Vagy akár mindannyian. Így sokkal több helyet foglalnak majd, de még mindig kevesebbet, mint azok a rohadék autósok.

Addig is marad ez a rendszer, hogy időnként lezárunk valamit. Már dolgozunk azon, hogy egy-két évre minden le legyen zárva, és ami nincs, az is fel legyen túrva, hogy jó szar legyen rajta közlekedni. Az Andrássy utat mindig megpróbáljuk kölcsönkérni, az jó központi helyen van, meg most lehet hogy sikerül a Lánchidat egy időre kivonni a forgalomból; ott úgysincs bicikliút, a turisták meg le vannak szarva. Majd hoznak egy kis áldozatot cserébe, amiért legalább az autósokat jól megbüntetjük.

Jövő héten indul az új kezdeményezésünk. Már 4534 ember aláírta. Az a címe, hogy minden autós helyére ültess egy fát! Ezzel végre megmentenénk az élővilágot, ugyanis felháborító, hogy a növények nem tudnak kényelmesen élni, mert helyette az emberek élnek kényelmesen. A környezetvédelem az emberiség legfontosabb feladata - sokkal fontosabb, mint az életben maradás!

Ha egyszer majd végre az összes utat felszántottuk, és minden autót visszaforgattunk újrafeldolgozható hulladéknak, akkor eljön egy szebb világ. Nem lesznek benne autók, csak fák meg biciklik meg gyalogosok. Végre épülhet majd egy csomó bicikliút, rendesen, nem földút minőségben, és talán arra is lesz pénz, hogy ezeket végre megvédjék a gyalogosoktól, akik folyton ott mászkálnak meg sétáltatják a kibaszott kutyájukat. Akkor majd lehet normális sebességgel bringázni.

Hát olyan nehéz lenne szeretni egy kicsit a természetet?

Elvileg van törvény, és elvileg be kell tartani. Vannak szabályok, amik az újságírásra vonatkoznak, van etika, van számonkérhetőség, van tényszerűség meg helyreigazítás - persze. De mindez csak akkor működik, ha az olvasók gondolkodnak. És az olvasók olyat nagyon ritkán csinálnak, mert 2017 van, és mostanra nem az a fontos, hogy valami igaz legyen, hanem hogy nagyot menjen a Facebookon.

Több se kell azoknak, akik úgy akarnak hazudozni és manipulálni, hogy ne legyenek tetten érhetők. Hogy amikor valaki ízekre szed egy rosszindulatú, gyűlölet- vagy botránykeltő cikket, végül döbbenten szembesüljön azzal, hogy nincs egy árva mondat, amibe a bíróság előtt bele tudna kötni. És szép lassan kialakult ennek a művészete.

Ha egy kicsit odafigyelsz, persze kiszúrod azonnal. Ha tudod, hogy mit keress.
Ebben próbálok most segíteni egy kicsit.

A teljesség igénye nélkül, eszembejutási sorrendben fogok csemegézni azokból a fordulatokból, amiktől mindened ökölbe szorul, de a szerző fütyörészve megy tovább, hogy ő igazából nem is mondott semmi rosszat. Bármilyen esetleges (indekszes, négynégynégyes, hávégés, stb) áthallás a véletlen műve, sőt, tulajdonképpen minden a véletlen műve. Direkt nem idézek forrásokat és konkrét eseteket (mert akkor bárki, aki a konkrétumot cáfolja, az elvet is invalidálva érzi, ugye ismerjük a viccet Sámsonról és a buziságról), de egyrészt rá tudsz keresni két mozdulattal, másrészt mindegyikre olvastál már példát, ebben egészen biztos vagyok.

Kalandra fel!

"Milliárdos ajándék a korrupt polgármesternek?"

...vagy bármilyen más, kérdőjeles végű cím. Azért kezdem ezzel, mert ez egy jolly joker, lényegében mindent lehet hazudni, ha kérdőjelet teszel utána. Címben csodálatosan működik: a legtöbben ugyanis nem nyitják meg a híreket, sokkal több olyan ember van, aki csak a címet olvassa el, mint aki rá is kattint (hiába tesznek meg lassan már mindent a szerzők, hogy a kíváncsiság odarugdalja az egeret).

Szóval adott a hír, és mondjuk az a címe, hogy "Pénzért gyilkolt a magas rangú rendőrtiszt?" ... És bár egyáltalán nem tett ilyet a szerencsétlen, és a cikkből ki is derül, hogy tulajdonképpen semmi nem mutat erre, de abban a pillanatban, hogy a szemed elolvasta ezt az egy sort, máris úgy érzed, hogy egy kicsit a kurva anyját ennek a rendőrnek, bárki legyen is. Hogy most már nem mossa magát tisztára, bármit is mond, mert ha nagyon hiteles, hogy nem tett ilyet, akkor már azért gyanús. Incepciónak lehetne hívni a dolgot, csak sajnos abban a filmben is az üldözős jelenetet értették a legtöbben.

"Rendben volt minden irata, mégis megbüntették"

Na, megint azok a szemét a rendőrök. Amúgy az illetőt azért büntették meg, mert százzal ment ott, ahol ötvennel szabad, de ezt már csak akkor fogod megtudni, amikor elolvasod a cikket. És dehogy olvasod el, ha egyszer már a címből tudsz minden olyat, amit tudni akartál! A többi csak technikai részlet.

"Mindannyian tudjuk"

Van az a fajta csalás, amikor valakiről azt írják: "a politikust természetesen védi a mentelmi jog, ezért nem indulhat ellene eljárás - no persze nem is lenne miért, hiszen jól tudjuk, hogy nem is csinált semmit, az egész múltja közismerten tiszta, akár a patyolat". Jó, hogy nincs a végén a kacsintós szmájli. Máris szeretnéd a lámpavason látni a célszemélyt - ugyan fogalmad sincs a múltjáról, de az újságíró bizonyára utánanézett, és bizonyára igaza van. Ő meg széttárt karral hátrál az elképzelt tárgyalóteremben: kérem, én nem is mondtam semmit, tessék megnézni.

"Nem zárható ki"

Ez az egyik kedvencem. "Nem zárható ki, hogy bizonyos részben mégis sajtból van a Hold". Talán megvizsgáltuk az egészet? Mindenhol jártunk már? Nem. Csak egy kis darabján jártunk, és bár nagyon-nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy a többi részen sajt legyen, de tulajdonképpen nem lehet kizárni. És akkor ugyanezzel a lendülettel: "kokaint ugyan nem találtak a mexikói házaspárnál, de rendőrségi szakértők szerint nem zárható ki, hogy korábban ilyesmivel kereskedtek". Puff, máris rács mögött látod a szerencsétlen Alejandro Gomezt és kedves nejét, akik pedig lehet hogy életükben nem láttak még semmiféle drogot. Jó, jó, tudom, Mexikó, de hát ne általánosítsunk ugyebár.

"Egyre többen csatlakoznak a ..."

Hűha, itt valami készül! Máris látod, ahogy állnak mondjuk százan a téren, és mire megint odanézel, már százötvenen vannak. Az egyre többen egy olyan fordulat, ami mindenkinek a fejében egy trendet, egy gyarapodó tömeget jelenít meg. Lehet fokozni a hatást olyannal, hogy "egyre többen váltanak az új közösségi oldalra", itt ugye egyből azt gondolod, hogy egy új Facebook van a láthatáron, mert a "közösségi oldal" kifejezés miatt egyből a több milliárd fős Zuckerberg-galaxis ugrik be mindenkinek. És joggal gondolhatod, hogy oké, ha nem is milliárd, de több százezer ember biztos van már azon a másikon, amiről írnak. Holott lehet, hogy tegnap még négy fő volt, ma meg már öt - az is "egyre több". És minden bizonnyal pont azért írnak róla, hogy ötnél több felhasználó legyen...

"Tagadta a vádakat, de annyit elismert, hogy..."

Az a mocsok szemét, mi?! Máris tudni véled, hogy igazából mindenben bűnös, csak sunyi módon próbálja felvizezni a sztorit, enyhébb ítéletre játszani. Pedig ha tényszerűen nézed, simán lehet, hogy semmit nem csinált az a szerencsétlen főhős. Az elismerős részben valami önmagában teljesen jelentéktelen részlet szokott szerepelni - például azzal vádolják, hogy állatkínzó, vagy gyerekgyilkos, mire ő azt mondja, hogy "nem, egyáltalán nem, egyik sem vagyok, a legdurvább, amit eddig tettem, hogy láttam télen az út mellett egy kiscicát, és nem vettem fel". Ohó, köszönjük! Már mehet is a mószerolás: "A súlyos vádakat ugyan vonakodott elismerni, de bevallotta, hogy passzívan már járult hozzá kisállatok halálához". Kész. Lincselő tömeg, lámpavas, de még mikor ott lóg, akkor is lesz, aki felköp odáig. Nincs kegyelem az ilyen állatkínzó gyerekgyilkosoknak!

"A szóvivő nem kívánta cáfolni"

A "nem zárható ki" direktebb változata - néha csinálják poénból is, annyira abszurd. Nem is tudom már, melyik politikusra kérdeztek rá (pocsék a névmemóriám), hogy alakváltó gyíkember-e, és akkor a miniszterelnökség sajtóosztálya ugye nem válaszolt, azaz tulajdonképpen nem cáfolták a hírt. A gyíkemberekről szerencsére nagyon könnyű megsejteni, hogy sokkal jobb fejek, mint bármelyik politikus, de ha valami reálisabban hangzó, lejárató pletykát dobsz fel a netre, egyszerűen ténnyé változik, mert hiszen be lett vonva egy komoly tisztség ("szóvivő", mintha ez valami katonai rendfokozat lenne), és szemmel láthatólag zavarba jött a kérdéstől, nem tudott rá mit mondani. Tudjuk, mikor van ez! Neked is van gyereked, az is mindig zavartan toporog, ha körtét lopott! Már tudod is, honnan fúj a szél, a kérdés csak az, mikor ismerik be nyilvánosan. Végremár.

"Takács kínjában már a meleg-kártyát is előhúzta"

Ez is tipikus trükk, amikor egy kijelentés mögé odalátnak egy árulkodó érzelmet. Hiszen ha így írnak valakiről, akkor az nyilván menekül, igaz? Akkor pedig bűnös. Különben minek menekülne!... (Igen, még ma is van, aki ezzel komolyan érvel.) Közben szegény Takács valószínűleg évek óta meleg, nem most kedden kezdte a fiúkat szeretni. De jött a ravasz újságíró mondjuk egy feltételezett sikkasztás kapcsán nekiszegezte a kérdést, hogy tessékmondani, hová mennek a lopott pénzből nyaralni a feleségével. És Takács itt elkövette azt a hibát, hogy "bocs, de nekem nincs feleségem, ugyanis meleg vagyok". Háháááá! Egyből tudjuk, hogy az összes többi mondatrészben teljesen igazunk volt! Szinte beismerte (azaz "szándékosan kerülte a választ"), hogy az ott lopott pénz, meg hogy nyaralni mennek, csak még ráadásul buzi is, fúj, most már aztán tényleg menjen az anyjába, nemeléghogy!

Aki itt felhasználta a meleg-kártyát, az valójában az újságíró. És a dolog szépsége az, hogy ha ő maga is meleg, akkor még külön jogosnak érezzük a felháborodását: valaki az ő klubjába kapaszkodva próbált megúszni egy jogos büntetést. Hirtelen úgy érezzük, hogy a jóravaló meleg újságíró írt arról a szemét buziról, aki a buziság mögé bújik. A népharag már csak ilyen következetes műfaj, ezért is szeretjük...

"Három ügyben is nyomoz a rendőrség Horváthék háza táján"

Ajaj, gyanúsak ezek a Horváthék! Pedig simán lehet, hogy háromszor betörtek hozzájuk, és mindhárom alkalommal feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. Simán lehet az is, hogy ellenük tett valaki - mondjuk mert van egy rosszakarójuk. Feljelentést szó szerint bárki ellen lehet tenni. De amikor a rendőrség nyomoz, akkor persze már eleve tudni véljük, hogy megtörtént a bűncselekmény, már úgy vesszük, hogy megtörtént és kész - tényleg csak az a kérdés, hogy kiderül-e, és hogy kinek a nyakába varrják végül. Az fel sem merül, hogy nem találnak semmit, pláne ha "már az újságok is írnak róla". Erről jut eszembe a következő pont:

"Mint korábban már megírtuk, Lajosnak nem ez az első ügye"

Az a legszebb, mikor ott van a link a másik cikkre. Nem fogod elolvasni, csak egyből tudni véled majd, hogy igaz. Mi más lenne? Persze hogy igaz, különben már leszedették volna, vagy mittomén, teljesen mindegy, most nem érünk rá mindent lecsekkolni, akár meg is nyithatnám, biztos van aki megnyitja, stb - tehát pillanatok alatt racionális magyarázatot találsz arra, hogy miért hiszed el bemondásra ahelyett, hogy elolvasnád. És Lajos, hát Lajos most már tényleg nagyon gyanús, hiszen korábban már rábizonyították, úgyhogy egyértelműen most is rossz fát tett a tűzre, jobb lenne rögtön lecsukni a picsába, nem értjük, mit tétlenkedik megint a nyomozóhatóság. Az ilyennek Baracskán a helye, és kész. Apropó, bizonyítékok:

"Kutatások bebizonyították, hogy"

Kutatások. Mint műfaj. Teljesen mindegy, ki és hogyan kutatta, de értse meg a kedves olvasó, hogy egy csomó fehér köpenyes, definíció szerint okos és komoly ember ezen dolgozott hetekig-hónapokig, és teljesen elképzelhetetlen, hogy végül ne az legyen, amit ők kihoztak eredményként. Hogy eközben mi mindent neveznek kutatásnak, azt szinte szentségtörés lenne megemlíteni: ha egy bölcsészhallgató kitesz egy kérdőívet a Facebookra, és tizenöten kitöltik, majd ő összerak és bemutat belőle egy kilenc perces powerpoint prezentációt, (amiben a számokat persze tetszés szerint átírhatta, mert senki nem ellenőrzi le), majd mindezt hivatkozási alapnak tekinti egy csoporttársa, aki mellesleg üres óráiban ösztöndíjkiegészítésként cikkeket ír a maitudatosébredők pont hunak, ahol a szerkesztő mindenre entert nyom, és később egy Google-találati listából ezt referenciaként azonosítja egy hávégés firkász - mindez teljesen lényegtelen. Az ott egy kutatás, és kész. Ha így hívják, akkor az. De ha nagyon félsz, hogy bullshitgyanús, akkor írd, hogy "egyetemi felmérések szerint", és akkor tényleg senki nem vádolhat semmivel. Egyetemi is, felmérés is, csókolom.

"Hozzáértők egyértelműen cáfolták"

Ó, azok a hozzáértők! Kb: megkérdeztem a szomszédomat, és ő azt mondta. Az olvasónak mindegy: ő arra fog gondolni, hogy a CSI stábja kiszállt a helyszínre, és az összes hajszálat végignagyítózták a padlórésekben, akkor pedig az úgy van, ahogy mondják. Oda van írva, hogy "egyértelműen", hát mit kell ezen magyarázni? Később a dohányzóban már előredőlt felsőtesttel ismétli meg a kolléganőjének, hogy Juditbazmeg, nem érted, tök egyértelműen meg lett cáfolva, jóvan, nehiddel, majd átküldöm, és Judit onnantól már akkor is elhiszi, ha sosem küldik át neki végül.

"Aligha kell bemutatni"

Ez egy érdekes fordulat: kicsit azzal a fegyverrel operál, amiért az iskolában sem mertél visszakérdezni. Mert ezt már tudnod kéne. Szóval ugye nem kell bemutatni a dolgot? Ugye nem akarod, hogy külön a kedvedért a Szájbarágó rovat írjon egy cikket azoknak, akik ennyire le vannak maradva? Nahátakkormeg. "A só káros hatásait aligha kell bemutatni bárkinek, elég csak a magas vérnyomásra, a pajzsmirigy-betegségre vagy a sós vizes hánytatásra gondolni." Kész. Három képszerű kifejezés bevillan, láttad őket, ismered őket, jétényleg, a jogsinál az EÜ vizsgaanyagban is volt ez, hogy mérgezés esetén sós vízzel a vödörbe, igen - tehátakkor a kapcsolt állítás nyilván igaz. Nem találod ugyan köztük a nyilat, nem találod az összefüggést, de mész tovább, mert a cikk többi részében még biztos van egy csomó izgalom, és nem akarod, hogy ez az egy zavaró bizonytalanság feltartson a szenzációhabzsolásban. A só káros, és kész! Soha többé nem akarsz sót enni - és amikor emiatt jódhiányod és pajzsmirigy-problémáid lesznek, még akkor is azt fogod hinni, hogy "szent isten, nem hagytam abba elég hamar, mindvégig igazuk volt..."

"Gratulálunk, ez a tipikus defenzív hozzáállás"

Ez külön figyelmet érdemel, amikor ismertetnek egy valószínű álláspontot, és aztán lebombázzák a földig - persze az olvasóval együtt, ha éppen ott állt. Hogy ne akarjon ott állni. Hogy bármit is jelentsen itt ez a "defenzív hozzáállás" dolog, ha így beszélnek róla, akkor te nem akarsz oda tartozni! Már határozod is el, hogy bármit gondoltál az előbb, azt soha többé nem fogod, mert akkor gúnyosan rád mutat egy újságíró, és annyit már megfigyeltél a Remek Közösségi Médiatérben, hogy amerre ezek mutatnak, arra pillanatokon belül elindul néhány kiegyenesített kasza meg furkósbot. Nem akarod te ezt! Nem akarsz az lenni, akinek akár egy kisebb társaságban is egyetlen ilyen mondattal szilánkosra lehet törni a renoméját.

Minősített eset, amikor ingerszót használnak a művelethez: "gratulálunk, Petényi ismét jót zsidózott". Innentől mindegy, mit mondott szegény Petényi (bárki legyen is az), például hogy "láttunk már olyat, amikor egy népcsoportot tömegesen kivégeznek származási alapon", köszönjük, világos, hogy miről/kikről beszél, és innentől le nem mossa magáról ezt a verbális bélyeget. A bekarikázás, a rámutatás, az uszítás az újságíró legfőbb fegyvere. Trollhadseregből pedig nincs hiány, még örülhetünk, amíg csak online megy a bosszúállás.

"Ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni: Varga megszólalt az ügyben"

Igen, ma már ilyen címadás is van. Nem vesződnek vele, hogy elrejtsék a szándékot. Egyszerűen közlik a Helyes Véleményt, bemocskolják a Helytelent, és kész. Mostantól, ha nem akarod, hogy a barátaid egy érzéketlen tahónak tartsanak, jobban teszed, ha te is azt az elvet vallod, mint a Mértékadó Hetilap, ugyanis ha nem, akkor nagyon sokan bólogatva egyetértenek majd veled szemben, és rólad is azt gondolják, hogy mélyre süllyedtél. Most nem hiszed, hogy ezzel barátokat fogsz elveszteni, de majd gyere vissza, ha kipróbáltad. Ugyanitt fogok állni, és apu vonogatott válla leszek, hogy én előre szóltam.

"Véresre verték a panaszkodó ügyfelet"

Ezt is általában mondom, mert nem ritka jelenség, de valóban adódik hozzá a közelmúltból a konkrét példa. Nem volt olyan rég a KFC-s történet, amikor következetesen minden újság eltúlozta az indexes szerző sérülését. Amúgy is tapintani lehetett a sorok között a bosszúvágyat és a felnagyított sérelmet, de sokat dobott rajta néhány olyan jól megválasztott kifejezés, mint ez a "véresre verték". Hiszen tényleg vérzett, hát akkor nyilvánvalóan nem lehet beszólni, igazat írtunk, vagy talán nem?... Hát persze. De nagyon rövid keresgélés után azért akadnak a neten olyan képek, amik kitűnően példázzák, hogy mivel mostuk össze a fogalmat - mire mondja igazából a magyar nyelv, hogy valakit véresre vernek. Nem arra, amikor az orrából elindul egy vékony patak, mint a Stranger Thingsben a kislánynak. A szándék egyértelmű, az indulat - amint az remekül látszott a Facebookon - megszületett az emberekben, épp csak a cselekmény hiányzott. De hát kit zavar az. Never let the truth get in the way of a good story, mondotta Mark, és milyen igaza volt. (Nem, ez egy másik Mark, ez az, amelyik könyveket írt.)

"Jó, hogy azt nem mondta, hogy a nőnek a konyhában a helye"

Ügyes trükk. Így kell nevetségessé tenni egy érvet anélkül, hogy holmi érveléssel mocskolnánk be a kis praclinkat! Az illető tett egy állítást, mi hozzácsapunk egy másikat, valami nagyon durvát - és hirtelen mind a kettőtől undorodik az olvasó, nem is tehet mást, hiszen ha az egyikkel egyetért, magára vonja a másikkal szembeni haragot is. Ha megemlíted, hogy éjszaka egyedül meztelenül állni egy buszmegállóban nem felelős magatartás, elég utána egy olyan mondat, hogy "Jó hogy nem rögtön azzal állt elő, hogy csadorban kell járni!", és máris nevetségesnek hangzik, amit mondtál. Ezt a fegyvert nagyon gyakran alkalmazzák pl feminista újságírók, ők ugyanis mindennapos rutint fejlesztettek ki abban, hogy olyasmiről beszéljenek felháborodva, amiben ők is pontosan tudják, hogy szemernyi igazuk sincs. A hirtelen nevetséges mértékig való eltúlzás mozdulata szinte önmagában beismerés: aki ilyet csinál, aki ezzel akar győzni, az már tudja, hogy vesztett. Bárcsak az olvasó is tudná.

 "Kovács szerint ebben az ügyben semmit sem kell tenni"

Ezt az indirekt logikai fordulatot akkor használják, amikor az olvasót akarják akcióra kényszeríteni. Hogy igenis ő márpedig ne gondolja úgy, ő tegyen, ő is legyen felháborodva. Kicsit leereszkedő, degradáló módon odavetik: "Kovács tudott a bolti lopásokról, de úgy érezte, nem szükséges beavatkoznia." A szerencsétlen hiába viselkedett teljesen korrektül, úgymint pl nem akart önbíráskodni, rá akarta bízni a rendőrségre a nyomozást, ha már megtörtént a feljelentés, stb, nem, sajnos hirtelen az újságíró rámutatott, és elhatározta, hogy ellenséget csinál belőle. Hogy ellenszenvet ébreszt. Igen, benned. Az olvasóban. Hogy utáljad Kovácsot, mert innentől egy kicsit (vagy nagyon) ő tehet róla, hogy loptak, már nem is a tolvaj, hanem kifejezetten ő, mert hagyta megtörténni. Ha lenne olyan kifejezés, hogy bystander blaming, akkor ez az lenne. Keressünk bűnbakot, mert akkor a többiek mentesülnek. Hát, erről asszem még majd írok egy külön cikket, hogy ez hol megy igazán nagyban.

Végül pedig következzen az abszolút undorító eszköz, ami szintén hibáztatásra való, csak sokkal általánosabb:

"Amíg az emberek így állnak hozzá, addig nem csoda, hogy ..."

Ez az igazi, tömegpusztító, egyszerre mindenkit a vádlottak padjára küldő fordulat. Tegyük fel, hogy van egy helyzet, amiről mindenkinek ugyanaz a véleménye, például valaki botrányt csinál egy étterem közepén, mert nem elég rózsaszín a steak. Minősíthetetlen hangvételben lebassza a pincért, a szakácsot, étteremvezetőt, tulajdonost, mindenkit. Idővel egy vendég megunja, odamegy, és rászól, hogy most már fogja be végre, mire ő ordítva közli az összes vendég felé, hogy "amíg ekkora birkák vagytok, hogy megesztek bármit, és nem szóltok érte, addig nem csoda, hogy ilyen szart adnak!", és hirtelen egy egész étteremnyi ember ott találja magát egy nagyon fonák helyzetben. Már nem a vezetőség a hibás, már nem az éttermi stáb meg a kajaminőség a hibás, és persze főleg nem az agresszor - hanem minden jelenlévő. Sőt. Az ország. A társadalom. Az emberiség. Hirtelen a reklamálónak azért kell szart ennie, mert mindenki hülye.

De használják ezt egyszerűbben is. Nagyon tipikus helyzet, amikor valaki mondjuk ostoba matekból, és úgy érzi, hogy legjobb lesz megnyomni az áldozatgombot: "persze, mert gyerekkorom óta azt hallgatom, hogy én ebben szar vagyok, és amíg ez megy, addig persze hogy szar vagyok benne."  Így fordul meg az ok és az okozat: hirtelen nem az volt előbb, hogy én buta vagyok, és utána jött a vélemény, nem azért mondják a többiek, hogy rossz vagyok, mert tényleg rossz vagyok, hanem eleve az egész az ő hibájuk! Ők tehetnek róla, kollektíve. "Én jó lennék matekból, csak hát így nem tudok", zokogja az áldozat, és most már kicsit büszke is arra, hogy milyen hülye. Ő ettől csodálatos.

Biztos, hogy van még. Biztos, hogy egy csomót én se vettem észre. De ezek, amiket leírtam, már bőven jók arra, hogy felfedezd, amikor átbasznak. Leginkább a hangvételből lehet érezni: ha nagyon erősen állást foglal egy cikk, és nem úgy, hogy "szerintem ez meg ez van", hanem hogy "aki nem így gondolja, az egy fasz", akkor majdnem biztos, hogy találni fogsz benne ilyen rejtett fordulatokat. Érdemes mindig feltérképezni a manipuláció eszközeit, mert a szerző szándéka nem lehet mérvadó abban, hogy neked mi az álláspontod. Ezt a saját cikkeimre is mondom, pedig ez egy blog, és itt nekem bármiről kurvára meg lehet a véleményem: neked ettől még ne legyen automatikusan ugyanaz, hanem gondold végig, hogy stimmel-e, amit mondok. Kételkedj. Ne én győzzelek meg, hanem a tények, amiket találsz.

Ne az nyerjen, aki hangosabban beszél, hanem az, aki igazat.

Valójában ezt kellene tanítani az iskolákban is.
Kettőt tippelhetsz,hogy fogják-e valaha.

Hinni mindig egyszerűbb, mint gondolkodni. Híreket olvasni és bizalmat szavazni egy újságírónak mindig kényelmesebb, mint végiggondolni, mit is állít – még akkor is, ha tele van az egész sajtó ellentmondásokkal, és ezek hangosan könyörögnek, hogy vegyük észre őket.

A Damore-ügy felkavarta a vizet egy olyan ponton, ahol eddig nagyon szerettek tenyészni a hazugságok, és ez valamiért senkinek nem volt gyanús. Ideje egy kis tiszta vizet hozzáadni, mielőtt gőzölgő mocsárrá változik az egész közvélemény.

1.  Magát a programozást a mai napig nem tartják trendinek a nők.

Szóban talán igen, ha megkérdezed őket, mert jól hangzik. De nem látunk nagy tömegben olyan lányokat, akik elkezdenek a netről ingyenes anyagokat letölteni, érdeklődésből tanulni, fejlődni autodidakta módon, ahogy a fiúk teszik nap mint nap – a lányokat a mai napig közösségi programokkal, kifejezetten nekik szervezett workshopokkal kell a szoftverfejlesztés felé terelni, és még akkor sem látunk komoly eredményeket. Sokkal inkább a vezető pozíciók irányában érdeklődnek – akár technológiai, akár más területen. Emberekkel, nem kódokkal szeretnének foglalkozni.  Ez annyira így van, hogy maguk a nők konkrét előnyként értelmezik, ezerféleképpen indokolják, a jobb kommunikációtól az empátiáig, és mindennap kijön egy új cikk, ami megindokolja, hogy ez miért csodálatos. Ettől olyan kutyanehéz letagadni később.

2. Ez a munka nagyon kényelmes.

Itt kizárólag észre, jó gondolkodásra van szükség. A billentyűket mindenki le tudja nyomni, a képernyőn a szöveget mindenki el tudja olvasni. Tele vagyunk modern, kényelmes eszközökkel. Légkondicionált irodákban ülünk, profi székekkel, asztalokkal, minden ideális lenne, hogy a gyengébb fizikumú, de okos réteg megtalálja a számítását. Meg is találja: a gyenge férfiak jelen vannak, de a nők továbbra sincsenek sehol. Pedig eleve több nő van a világon, mint férfi – és sokkal több olyan nő van, mint férfi, akinek áldás lenne a civilizált, tiszta környezet. Érthető lenne, ha többségben lennének, sok szép munkahelyen így is van – vajon mi riasztja el őket éppen a programozástól?

3. A bátorítás fontossága

Gyakori érv, hogy „elbátortalanítják”, illetve „nem támogatják” a nőket ebben a szakmában. Egyrészt ez nem lehet feltétel: a programozni vágyó fiúk sem a támogatás-bátorítás miatt csinálják, és ha valaki (apu-anyu) azt mondja nekik, hogy rosszak ebben, csak annál inkább bizonyítanak. Mert érdekli őket, és tele vannak szenvedéllyel. Másrészt senki sem veszi el egy nő kedvét attól, hogy olyan munkája legyen, amivel sokat keres kényelmesen, és a gyerek mellett, otthonról is tudja csinálni. Nevetséges azt gondolni, hogy az ilyen nyilvánvaló előnyök ellenére egy „kislányom, ez nem női szakma” jellegű hozzászólás eltántorítana bárkit. Ha mégis elég ennyi, az illető már eleve alkalmatlan – remélem, senki sem akarja azt mondani, hogy a nők ilyen kézenfekvő, ennyi előnnyel járó döntéseket tömegesen rosszul hoznak meg?

4. A fizetés tökéletesen igazságos – csak a teljesítménytől függ!

Programozni úgy is lehet, hogy sosem találkozol élőben a megrendelővel. Ekkor esélye sincs tudni, hogy férfi vagy nő írja-e neki a kódot; ha nem akarod, nem tudja meg. Tehát kénytelen ugyanúgy fizetni, akkor se tudna diszkriminálni, ha nagyon akar. Hát nem ez lenne az ideális? Ha olyan fontos az egyenlő munkáért egyenlő bér elve (márpedig lépten-nyomon halljuk, hogy milyen fontos), már rég itt kellene lenni mindenkinek, akit eddig „a neme miatt” nem fizettek meg. Már csak azért is vicces nemi hátrányról beszélni, mert az informatikában a férfiak jellemzően segítenek a nőknek, minden férfi szeretne több nőt látni maga körül, és nem azért, hogy legyen kávé, bármennyire is szeretné a feminizmus odarajzolni körénk a hatvanas évek szexizmusát. A nők előnyben vannak, meg vannak becsülve, segítséget kapnak, figyelmet kapnak – mégsem látjuk őket tömegesen jelentkezni.

5. A nők szerint nagyon is van különbség a nemek között!

Bármi, ami arra utal, hogy a nők jobbak, azonnal méteres főcímeket generál az újságokban. Legyen szó a színlátásról, illatok érzékeléséről, többfelé figyelésről, empátiáról, emberekkel való helyes bánásmódról – mindenben büszkén hirdetjük a nemi különbségeket. Az egész társadalom tényként kezeli ezeket az állításokat, olyan végkövetkeztetésekkel, mint pl „a nők jobb cégvezetők”. (Jé, sehol egy nawalt – hát mindvégig értettétek, amit mondunk?) Ugyanakkor ha valaki megemlíti a férfi veleszületett képességét bármilyen témakörben, azonnali ellenállás és gyűlöletkeltés a válasz. A férfi nem lehet jobb! Ha igen, azt a paramétert nevetségessé kell tenni – ilyen a fizikai erő, amit például boldogan összekötnek a szellemi képesség hiányával. (Ha nagy autód van, azt már el se kezdem magyarázni.) Lejt a pálya, nem is kicsit – de hol van az a sok-sok bombagól, ami ebből következne?

6. A sajtó egyértelműen a nőket bátorítja

Hiányzott a támogatás? Aligha, mert mindenhol örömteli hírként harangozzák be, ha nők indulnak el informatikai és/vagy technológiai pályán. A fiúkról csak akkor esik szó, ha óriási dolgot hoznak létre (Alibaba, Amazon, PayPal, Google, stb), a nőket viszont azonnal sztárolja a hírpiac. A nők diadala jobban eladható. Az egyenlőtlenség már-már abszurd: ha a GitHub statisztikát csinál, és az jön ki, hogy a nők forráskódjait jobb arányban fogadják el, mindenki ünnepli, hogy ők a jobb coderek – másnap a Facebook csinál statisztikát, az jön ki, hogy a női forráskódot kevésbé fogadják el, és azonnal jön a következtetés: biztosan ez is a szexizmus miatt van! Miért is lehetne bármi más oka, igaz? Miért is lehetne jó egy mérés, ha nem tetszik az eredmény?

7. A hazugságok nem jóhiszeműek

Egészen addig, amíg a James Damore-ügy ki nem pattant, azt lehetett volna mondani, hogy a nők egyszerűen félreértik a helyzetet, vagy a kommunikációt. De szexizmust kiáltani egy olyan emberre, aki konkrétan leírja, hogy nem szexista, és a valós tényekre akar koncentrálni – ez már nem tévedés! Ez szándékos rosszakarat, a kirúgás pedig az erőfölénnyel való teljesen nyilvánvaló visszaélés. Mennyi igazsága lehet egy ügynek, amit ilyen mocskos eszközökkel kell megvédeni – ráadásul éppen a papíron levezetett, bizonyítható igazságtól?

8. A női tudósok, nagy gondolkodók aránya mindig elenyésző volt

Erre az szokott lenni a válasz, hogy a nők egészen az ezerxxxxxxas évekig elnyomásban éltek. A helyes kérdés úgy hangzik, hogy azóta mi történt. Azóta „sokkal több” női tudós és feltaláló van – és még így is elenyészően kevés. A Microsoft óriási energiát fektetett a női feltalálók felkutatásába, de látványosan megbukott vele; a STEM-világ a rommá finanszírozott programok ellenére is férfiakat vonz, a természettudományok a horribilis fizetés ígéretével sem tudják megfelelő arányban elcsábítani a lányokat.  Ha ezeknek a statisztikáknak nem akarunk hinni, mégis mi lenne, ami meggyőz? Mit kellene tenniük a tényeknek, hogy ne söpörje le őket az asztalról a tündérmesék iránti dacos vágyakozás?

9. A „nőellenesség” nem létezik – de nagyon praktikus kifogás!

Egyre kínosabb, ahogy az érvényesülés hiányát nem létező, odarajzolt démonokkal próbálják indokolni. A patriarchátus mítoszát már önmagában az megcáfolja, hogy egy cégtől szexista gondolkodás miatt el lehet bocsátani egy férfit. A nőellenes férfi felsővezetők pedig már akkor is abszurd érvnek számítottak, amikor tényleg túlnyomórészt férfi volt a CEO – de mi a helyzet akkor, amikor óriáscégek élén nőket látunk? Ott ki tartja vissza a női tehetséget, ott mi a mentség az arányokra?  Ma már a nők erős döntési pozíciókból segíthetik egymást, nincs ott mögöttük egy gonosz férfi, aki meggátolná. Mégsem tűnik fel egy csomó női zseni, aki eddig elnyomásban élt. Nyilván lesz erre újabb kifogás, mert mindig van – de minek? Miért félünk ennyire a nyilvánvaló következtetést levonni: hogy igenis létezik korreláció a nemek és az érdeklődés között? Ráadásul már néhány hónapos kortól kezdve, amint azt a kutatók és a hétköznapi tapasztalat teljes egyetértésben igazolják?

10. Mióta szégyen a különbség?

Amikor a Damore-aktát tűz alá vették, egy sokkal súlyosabb dolog bukkant elő, mint a dolgozóval szembeni igazságtalanság. A vezetőség itt olyasmit írt alá, amit állítólag nagyon is ellenez (és milyen könnyű efölött elsiklani!), nevezetesen hogy a másságot hátránynak tekinti. Bizony! Ha valaki megmondja az egyiknek, hogy ő más, mint a másik, akkor ezzel megsérti. Miért is? Hol van ebben a sértés? Hát nem az lenne a lényeg, hogy elfogadjuk, ha más? Hogy elfogadjuk, akár jobban, akár kevésbé szeret programozni? Mitől lenne ez sértés? Talán le kell tagadni? Talán a szellemi képességek iránya, az érdeklődés, a technológia iránti affinitás nem olyan védett dolog, mint a bőrszín vagy a szexuális orientáció? Ebben meg kell erőszakolni egy embercsoportot, hogy szebbek legyenek a statisztikák?... Damore szerint nem. A Google szerint igen, és Damore ki van rúgva.

Hát itt tartunk most.

Nincs ebben az egészben semmi rejtély. A bonyolult, nehezen védhető kimagyarázások mögött ott van egy pofonegyszerű igazság, és láthatóan nagyon szeretnének tőle megszabadulni. Van egy erős feminista sajtó, és van egy hiányszakma, amiben a férfiak látványosan jobban teljesítenek. Ez a kettő most összeütközött – nem először, nem utoljára, csak most nagyon jól láthatóan. Ha valakinek baja van azzal, hogy a „férfi” és a „jobb” egy mondatban szerepel, attól felesleges megkérdezni az elveit. Az ilyen szintű diszkriminációnak nincs helye egy civilizált társadalomban.

Mert a civilizált társadalom nem az egyenlőségről szól, hanem az együttműködésről. Hogy működjünk csapatként, és a csapat jutalmazza az egyént: mindenkit aszerint, hogy mit tesz le az asztalra! Ne számítson más: sem hitetlentől, sem vallásostól, sem fehértől, sem feketétől, sem férfitól, sem nőtől ne vegyék el az érdemeit!

Én ebben hiszek.
És beismerem, hogy ebben az egyben nem vagyok toleráns.

Szegény Rapülők.

Értem én, hogy mai fejjel már nem tűnnek trendinek, értem, hogy most már az tűnik trendinek, hogy lefikázzuk őket, és mindennek elmondjuk a Geszti Pétert, mer úristen de kinos, meg hogy mit teszi ott az agyát ferde sapiban, mintha 20 éves lenne.  Igen, most már tényleg nem húszéves, ezt brilliánsan tetszettek észrevenni.  Azt is értem, hogy az élet megy tovább, nem lehet megállni, nem lehet leragadni annál, ami 92-ben vicces volt, és valóban nem örökzöld sem a műfaj, sem azon belül a produkció. Még azt is elfogadom, hogy ezt odamondós cikkekben kell kifejteni, mert hiszen a kritika nem a barátkozás eszköze, és nem feltétlenül arról szól, hogy az előadó minél jobban érezze magát.

De ezt a bejegyzést akkor sem kellett volna megírni, kedves Feminista Edina.

Egyrészt azért, mert egy olyan emberről beszélsz fentről-lefelé hangvételben, aki sokkal okosabb, sikeresebb, hitelesebb és stílusosabb, mint te.  Ezt nem engedheted meg magadnak.  Persze a világ megengedi, te pedig gondolhatod tévesen azt, hogy amit nem tilos csinálni, azt rögtön gusztusos is - csak neked közben nincs egy csomó olyan felmutatható eredményed, ami a Gesztinek van, te nem hoztál létre maradandó alkotásokat, amikre emlékezni fog a világ, és nem rendelkezel azokkal az alapokkal, amik ilyen emberré tehetnének.  Pedig hát bloggerkedsz, úgyhogy nyilván neked is az a fontos, hogy olvassanak, nézzenek, gondolkodjanak azon, amiket mondasz.  Te nem "másik versenyen indulsz", hanem simán csak a mezőny végén vagy.

Geszti Péter dalain felnőtt egy generáció.  Ami most neked gagyi meg nevetséges meg kínos, azon hozzád hasonló korú emberek szakadtak akkoriban, mert vicces és frappáns volt, és ez nem azért érték, mert örökre az marad - vannak olyan dolgok, amik akkor és ott jók, ilyen például a meteorológusok meg a tűzoltók munkája is. Hiba lenne azt várni tőlük, hogy örök érvényűt alkossanak. Van egy helyzet, reagálnak rá, és kész, utána mennek szépen tovább. Geszti ment szépen tovább, egész sok mindent csinált a reklámiparban, egész sokszor meg tudott újulni zeneileg is, és a Pál Utcai Fiúk ugyan már tényleg kicsit elfáradt munka az ő szokásos teljesítményéhez képest, de továbbra sem lehet rá jegyet szerezni, folyamatosan telt házzal megy, ebben a pillanatban is valószínűleg zajlik valahol egy előadás. Azt gondolom, hogy ez az ember időszerűen reagált a trendekre, és jól csinálta.

Te ehhez képest már az elején sem arra fókuszálsz, hogy ő mit hogyan csinált.  Te beéred annyival, hogy baszogatod a férfiakat: neked minden kínos, amit ők csinálnak.  Kínos, hogy az "otthonról elszabadult családapák" ismerkedni próbálnak a büfésnővel, kínos, hogy eleve negyvenesek mennek el a koncertre (ki az isten menne, ha nem ők??), kínos, hogy hordják a nyakbaakasztót, kínos, hogy üvöltenek (egy koncerten!), kínos neked az is, hogy nevetnek a poénokon, meg hogy ott van a Tibibácsi.  Minden nagyon gáz.  Te ennek fölötte állsz, te ezt föntről nézed, és csak azért nem köpöd le egy könnyed mozdulattal, mert élvezed a perspektívát, az elégtételt, a döntés izgalmát, hogy pontosan melyik fejet vedd célba és milyen sorrendben. Minden mondatoddal azt sugallod, hogy te igazán, tényleg, valóban szánod ezeket a nagyon szomorú, nagyon esendő dolgokat, és már éppen megbocsátanád őket lesajnáló nagy fenségedben, ÁMDE.

És akkor jön a lényeg.  Amiért odaültél a billentyűzethez.

Hogy végre térjünk már ki arra is, ugye, hogy mennyire szexista az egész.  Alig vártad, hogy begépelhesd ezt a szót, és szerintem rögtön kontrolcézted is, hogy az még mindjárt jó lesz máshová is, vagy az is lehet, hogy nálad eleve a clipboardon lakik.  Mert persze neked minden szexista.  Neked az, ha egy férfi mond valamit egy nőről, az eleve szexizmus, de hogy pláne még olyasmit, ami egy nőnek esetleg rosszul eshet, na az aztán már tényleg, az már mindennek a netovábbja.  Hiszen az nálad főbenjáró vétség.  Rögtön el is szaladsz a dramatizáló készletért: jönnek a statisztikák, hogy az emberek nagy része potenciális nemi erőszakoló, meg hogy leöntötték lúggal a nem tudom kit a nagyon messzi országban, és hogy akkor eközben hogy merészel egy Geszti Péter egy koncerten olyat mondani, hogy "na, ez a nő is régen vetkőztetett férfit".  Meg a kulcsos-lakatos duma, ami egy teljesen közismert poén volt akkoriban, az is kicsapja nálad a biztosítékot. Úristen, hogy a Geszti még itt tart, hogy a nő úgy viselkedjen, ahogy a férfi elvárja, szánalmas, ultragáz, vérciki.

Ezt nagyon érdekesnek tartom, ugyanis éppen a nők szokták lekurvázni azt, aki sok férfival lefekszik.  Meg azért is, mert én nem láttam még olyan feministát, aki a muszlim országokban (tudod, a leöntős sztorik őshazájában) szenvedő nőket akarja megmenteni ahelyett, hogy neki legyen olcsóbb a fogamzásgátló.  Mert ez a fontos ma egy feministának, meg még talán az, hogy mindenki fogja be a száját, akire ő rámutat, és mindenki menjen a börtönbe, akire ő azt mondja, hogy "bántott".  Hogy végre lehessen az embereket lecsukni bizonyíték nélkül.  Ebből a pozícióból támadod erkölcsileg azt, aki egy koncerten elsüt egy viccet.

Értem, persze, hogy neked ezek szent ügyek.  Csak tudod, amikor valaki szent ügyekért harcol, meg amikor egyszerűen utálja a férfiakat, mint a szart, az két dolog, és nagyon jól el lehet őket egymástól választani.  A lóláb olyan váratlan helyeken tud például elővillanni, amikor szerinted Michael Jackson mozgása annyiban foglalható össze, hogy "fogdossa a farkát".  Michael Jackson, aki ugye az elmúlt évek egyik legnagyobb géniusza; ugyanaz az ember, aki mindig is szeretetet és megértést hirdetett, és elvileg nagyon közel kéne állnia hozzád, meg ahhoz, amire eszmegyártás közben hivatkozol.  Ha valakire, hát rá nem tudod ellőni az "erőszakos ősmacsó alfahím" sablont, az egész ember annyira nem volt ilyen, és közben annyira szenzációsan táncolt, hogy tényleg intelligens gondolat arról beszélni, mit fogott meg eközben, és hogy szerinted az milyemmá.

Elmondom, miért volt óriási öngól, hogy leírtad ezt a minősíthetetlen fröcsögést.

Azért, mert mindenki látott már olyan embert, mint te.  Belőled nagyon sok van.  Rólad rengeteg szereplőt megmintáztak már, és még a könyvek meg a mesék világában sem szeret senki, nem hogy háromdében, egyenes adásban.  Utálhatod a férfiakat, amennyire csak akarod, de mindenkinek át fog jönni, hogy ez nem így kezdődött.  Minden normális ember össze fogja rakni magában, hogy mi a véleményed a "pasikról", és mindenki rá fog jönni, hogy amikor nemi alapon elhatárolva szereted vagy utálod az embereket, az maga a szexizmus, ha jelent valamit ez az átkozott fogalom, akkor ezt kellene hogy jelentse.  Hogy csak az számít, milyen nemű valaki, mert ha férfi, akkor eleve mínusz százból indul, és lefelé nőnek a pontjai.  A legtöbben elintézik annyival, hogy te is régen vetkőztettél férfit, de lesz, aki mögélát ennek az egyszerű megoldásnak, és rádöbben, hogy valószínűleg a jellemed ilyen, nem a szegény sorsod. Hogy egyszerűen ilyen ember vagy. Támadó, gyűlölködő, sunyi, kétszínű. Akkor is ezt fogják gondolni, ha véletlenül arany szíved van, tündérbogár vagy, és álmodban írtad az egész bejegyzést, két vastagon megtekert silver jack után.

Azért volt öngól, mert megmutattad, milyen vagy, és a Geszti is megmutatta, hogy ő milyen.

És amit belőled láttunk, az sokkal kínosabb.

Jóreggeltkívánokakedves hallgatóknak, én Derék Balázsvagyok, és ez itt a Reggeli Agymenés, hogy mindenkinek frissen, vidámaninduljona nap! Mégpedig nem is akármelyik nap: rögtönígyazelejénakkor elis mondanám, hogy ez a mai egy nagyon különleges nap, ugyanis ma van az Őszinteség Világnapja. Ezen a napon világszerte mindenütt igazatkell mondani, és ezt mi is nagyon komolyan vesszük, ezért maitta stúdióban ünnepélyesen megígérjük, mind magam, mind pedig a kedves kollégáim nevében, hogy kizárólag igazat fogunk mondani!

Kérem, nézzékelnekemhogy időnként így ösztönösen hadarok meg egyslukkramondomkia szavakat, ez egyébként, hamárugye igazmondós napunk van, nosez azérvan így, mer itt nálunk nagyon drága a műsoridő, ezért gyakorlatilag mindenki egy csík amfetaminnal indít reggelente. Ismertebbnevénugye a spuriról van szó, speed, gyors, ki hogy hívja - a lényeg, hogyhaez nemlenne, akkor önök a rádióbanilyen kialvatlan, vontatott, élőhulla műsorvezetőket hallgatnának - így, hogy gyakorlatilag aktív drogosokat hallgatnak, ezzel így senkinek semmi gondja, mert beazonosítják az egészet azzal, hogy felébredtünk és bekávéztunk és pörgősen indul a nap, de közben nekünk komoly energiát kell abba belefektetni, hogy ne félálomban csússzunk-másszunk körbe a stúdióban takonypusztulatmásnaposan egész délelőtt. Ha ugyanis ez lenne a reggeli adás, akkor a kedves hallgató azt tenné velünk, amit minden jóérzésű ember csinál az értelmetlen szar rádióműsorokkal: elkapcsol.

Namost azmegugye nemjó, ha elkapcsol, merhiszen mi, a kollégáim, a vezetőség meg a rádió egész tulajdonosi köre abból keressük a horrormennyiségű pénzt, hogy önök itt vannak, és megszeretik az adást, és ezért néha véletlenül belecsúsznak egy-egy reklámblokk­ba, amikor is teleszórjuk az önök fejét olyan információkkal meg tudatalatti preferenciákkal, amiktől az egyik termék helyett a másikat tetszenek megvenni. Ezt most hagyom leérni, kicsit gondolják végig, hogy mit fizethet ezért a reklámozó, ha közben mi ebből élünk, a stúdió ebből van összerakva, a jogdíjak ebből vannak kifizetve, és egyáltalán, mindent önök fizetnek ki, csak nem tudják, hogy pontosan mikor, mer olyankor nem szólal meg egy ilyen kis jelzés, hogy dinnng, most tetszett kifizetni a Bunder-Takács Pétert öttől-hétig a kívánságműsorban, most meg a Vadász Janit a Délutáni Csúcsban, hanem csak hazaviszik a még jobban medveillatú textilöblítőt, és boldogan mosnak-teregetnek vele, amíg meg nem halnak.

Ha már itt tartunk ugye a kívánságműsornál, arról is el kell mondanom, hogy amikor fel tetszenek hívni meg küldik a hülye számokat, hogy mi menjen, akkor nem az van, hogy mi abból választunk, hanem mivel már annyit küldenek, biztos hogy ott lesz közötte az, amit nekünk amúgy is játszani kell, mert fentről elő van írva, hogy ennek márpedig ma tizennégyszer le kell mennie. Merezmeg a másik, amiből pénz szokott lenni, hogy megmondják, hogy holnap mi lesz a sláger, maguk meg azt hiszik, hogy azt minden nap kéri valaki, és nahát, mennyire menő, hogy állandóan szól a rádióban. Kedves hallgatók, önök sajnos kibaszott egyszerűek, titokban még az is eszükbe jut, hogy milyen jó lenne híresnek lenni, mert akkor biztosan odakerülnének a rádióba csak úgy. Pedig nem, mert mint említettük, nagyon drága a műsoridő, és minden percet el lehet belőle adni, amíg van akkora marha, aki fizet érte. És az mindig van!

Bocsánat, már majdnem normális hangon kezdtem beszélni, pedig azt nem szabad. A rádiónak mindig pozitív hangulatot kell sugároznia! Ettől fognak minket hallgatni, ott van például a Maszat Kata, aki állandóan mosolyog, genetikailag így van beállítva, hogy nem tud máshogy beszélni, azért vették fel, na ő például egészen földöntúli atmoszférát csinál minden nap! Egyrészt mert a legérdektelenebb vonatkozói mellékmondatot is úgy tudja kiejteni, mintha mindenkinek folyamatosan szülinapja lenne; másrészt mert az emberek ösztönösen tudni vélik, hogy ennek a nőnek valami nagyon komoly oka van mosolyogni, és zsigerből érzik, hogy ha sokat hallgatják a rádiót, akkor ez valahogy így átjön a hangszórón, és el lehet tőle kapni. Ez kettővel viccesebb, mint amikor a Gyurkó doktor úr átküldi az energiákat a telefonon keresztül.

Az ugye megvan, amikor a hatodik telefonáló már éppen nyerne, de előbb még be kell mondania a szlogent? Na ezt azért csináljuk, mert a 90-es évek legelején valaki okosan kikutatta, hogy amikor a hallgató mond valamit, arra a többi hallgató ösztönösen jobban figyel, meg még hitelesebbnek is tartja. Most aki hallott már élő műsort, az tudja, hogy milyenek ma a betelefonálók, de a marketingest erről nem lehet meggyőzni akárhány év alatt se, hogy csókolom, azok az idők már elmúltak.

Hálistennek viszont amennyire képtelenek elfelejteni a régi tananyagot, olyan gyorsan magukévá teszik az újat, így aztán a Facebookon képesek bármilyen botrányt csinálni csak azért, mert úgy tapasztalták, hogy arra jön a legtöbb komment. Ha például kiteszünk egy cuki kis pandakölyköt, akkor nagy nehezen összejön rá hatezer lájk, százötven komment és tizennégy megosztás. Ha viszont kiteszünk egy kamu cikket, amiben kínai kutatók azt vizsgálják, milyen technológiával a legkönnyebb egy bébipandát öt egyenlő részre vágni, negyvenezer felháborodott komment és ezerhatszáz megosztás alatt meg se állunk, de leginkább alakul rá három civil szervezet meg négy tüntetés. A kedves hallgatókra bízzuk, melyik technikát szereti jobban a marketingosztály. Az E betűnél, ahol az "Etika" szót találjuk, még viharos erejű szélben sem hajlandó nekik kinyílni a lexikon.

Apropó viharos erejű szél!...  Hát nézzék, milyen szép időnk van ma is!

Merhogy sehol egy felhő az égen, kedves hallgatóink, nyilván akik Budapestről hallgatnak minket, azok szintén észlelték, szóval ma ilyen verőfényes, igazi nyári idő ígérkezik...  Azonban saaajnos ennél többet nem mondhatok, hiszen itt van a műsortervben egy olyan, hogy "időjárásjelentés", és annak bizony van egy támogatója!  Persze nem azért, mintha a rádió nem kapná amúgy is a feedet a meteorológiai szolgálattól, nem azért, mert ténylegesen támogatni kell bármit vagy bárkit - ez egyszerűen arról szól, hogy a Kukutyin Bété ad nekünk egy csomó pénzt, és mi cserébe kimondjuk a nevét egy olyan pillanatban, amikor valószínűleg mindenki odafigyel.  Mert az időjárásjelentésre mindenki odafigyel.

Mármint odafigyelt, múlt időben, ugyanis ma már bármelyik vacak telefonnal bármelyik pillanatban meg lehet nézni három hétre előre a Yahoo Weathert.  Na és, azt hiszik, érdekel ez valakit?  Lószart!  Ugyanúgy kifizeti a hirdető, mert neki az ügyfelek megmaradt 25 százaléka is bőven elég, arra is megéri nekik horror pénzt költeni. Ugye tudja, hogy miért?  Hogy honnan jön ez majd vissza neki?...  Na?... Ha gondolja,  nyugodtan telefonáljon be és mondja el nekünk a megfejtést!  Ez régen amúgy emeltdíjas hívás volt, mostanában már csak a mobiltársaság pattint vissza belőle egy kicsit, de ez mindegy is.  A lényeg, hogy valakinek dolgoznia kell, mert a reklám önmagában csak pénztologatás ide-oda, ebbe a nagy fazékba befelé csak egy helyről megy a pénz! Bizony-bizony...

Ne tessenek ilyen morcosan nézni, nem én csinálom!  Nem én finanszíroztam sok tízezer olyan kutatást meg hatástanulmányt, amiből a mai okostojások pontosan tudják, milyen zenét kell játszani a station voice meg a hirdetés mögött, melyik hangszer melyik fekvésben, milyen harmóniamenetekkel éri el a legjobb, leginkább lelkesítő hatást, és hogyan kell hozzá beállítani az equalizert, hogy az átlagban mért hangerő változatlan legyen, de a beszédhang úgy csússzon be a tudatküszöb alá, mint a forró konyhakés a vajas piskótába...  Nem, én ilyen manipulatív emberkísérletekre biztosan nem adnék egy garast se, viszont tippeljen, kik azok a gyanútlan, jámbor teremtések, akik ezt is összeadták a szegény, nyomorgó reklámtudománynak... Megvan?

Hát ilyen kutya egy világ ez, kedves hallgatóink!

Lassan be kell majd fejezzem ezt a kis monológot, hiszen önök nyilván nagyon várják már a Reggeli Agymenésben a felhőtlenül csevegő három embert, akik egyébként mindig úgy állnak össze, hogy két férfi + egy nő, mert az okosarcúak itt is kiszámolták, hogy ez fog a legjobban működni, senki nem tudja, hogy minek alapján.... Noshát, mindjárt ennek is eljön az ideje, amikor beérnek a stúdióba a kollégáim, de előbb vegyük át még egyszer a tanultakat!

Ha ön bármennyire is odafigyel, miközben szól a rádió, akkor az ön döntései idővel átalakulnak, mert olyan emberek által összeállított anyagot hallgat, akik évtizedek óta kizárólag erről tanulnak, hogy önre hogyan lehet hatást gyakorolni. Nem is érdekli őket más: azok ugyanis, akik a hirdetett termékeket gyártják, és akiknek ön teljesen szabad akaratból oda fogja adni a pénzét, annyi extra bevételre tesznek szert, amit jelenleg ön nem tud elképzelni. Ebből a profitból nem csak ők maguk élnek az ön színvonalát messze meghaladó módon, hanem még azok is, akik segítettek az üzeneteket célba juttatni. Tehát akik becsapják önt, és akik segítenek nekik, egyaránt abból a pénzből élnek majd, amit ön megkeresett.

Most úgy érzi, hogy ez a pénz stabilan ott van a zsebében, és nem tudjuk kivenni.

Szeretne fogadni?

Ha úgy gondolja, hogy márpedig nem tudjuk, akkor most arra szeretnénk kérni, hogy semmiképpen ne kapcsolja ki a rádiót! Hiszen csak egy rövid kitérő, és hamarosan - persze soha nem mondjuk meg, hány perc múlva - már érkezünk is a legújabb slágerekkel...

Ő is ugyanolyan ember, mint te meg én, ugye?  Ő is rendes ember.  Adjuk meg neki az esélyt, ne legyünk kirekesztőek! Senkit nem szabad kirekeszteni! Mindenki ugyanannyira jó, és mindenki megérdemli a tiszteletet, mert emberi lény. Leírod nagy E-vel, nagy L-lel, Emberi Lény, mert ettől valahogy különlegesnek érzed magad, hogy te ezt kiemelted, mert ez marha fontos, és ma tettél valamit a világbékéért.

Elmondjam, mit tettél?

Csináltál magadnak egy saját háborút.
Bekarikáztál egy saját ellenséget.
És most gyűlölöd.

Igen, te, a békepárti, romkocsmás, hipszter művészfilmklubos biciklis Jézus-reinkarnáció, te, kis barátom, aki maga vagy Buddha, Lennon és Gandhi spirituális juxtapozíciója, a szuperliberális eszméiddel, az európai mércéddel, a fölényes, tenyérbemászó lenézéseddel, amivel egy képzelt magaslatról köpsz a téged kritizáló józan paraszti észre.  Arra az észre, ami többek között téged próbál megmenteni a saját hülyeségedtől, de ne aggódj: hamarosan rájön, hogy ha berángat az óvóhelyre a Szent Szőnyegbomba napján, akkor te fogod odabent hátba szúrni, ezért inkább kinn hagy majd megdögleni, és milyen jól teszi.  Mert te, kis barátom, te maga vagy a világháború.

A többiekkel ugyanis lehet tárgyalni.  A többiek hallgatnak az észérvekre.  A meleg megérti, ha valaki nem csípi a melegeket - te felháborodsz helyette is. A tisztességes roma megérti, ha valaki az összes romától fél - te nem érted meg, te lenácizod lendületből, akkor is, ha már ötödszörre rabolják ki és verik össze, igen, a mindig ugyanolyan színű emberek, tudod, azok, akikről aztán a szerkesztőségben azt írod, hogy "tinik". Te megvédesz mindenkit, saját maga helyett is, akkor is, ha ő nem kéri, akkor is, ha ő nincs elnyomva, meg akkor is, ha élénk taglejtésekkel mondja neked, hogy lécci ne, ő nem érzi úgy. Leszarod, hős akarsz lenni: kortárs filozófus, híres gondolkodó akarsz lenni, de kizárólag az univerzális kvantort ismered, és még csak negálni se tudod szegényt tisztességesen.  Neked van a minden, meg vannak a többiek.  Mindenki, aki úgy gondolkodik, ahogy te, az rendes ember, és van néhány idióta gyűlölködő fasz - mert rájuk ugye szabad ilyeneket mondani -, akiről onnantól, hogy bármit gyűlöl, nem is kell mást tudni, mert ezzel a teljes személyiségét lefedted, vagy foghegyről odaköpöd neki, hogy "jó, köszi, ha így gondolod, akkor mindent értek", és akkor ezzel úgy érzed, hogy intellektuálisan is meg erkölcsileg is végső csapást mértél Arra, Aki Ezt Kurvára Megérdemli.

Mert te tudod, hogy ő megérdemli.

Te gyűlölsz.  Te aztán tényleg.  Te mindenkit gyűlölsz, aki nem mondja nagy ártatlan szemekkel, hogy mindenkit szeret.  Aki ezt mondja, az hiába hazudik, neked az óriási nagy barátod meg elvtársad lesz; te úgy érzed, hogy ti fogjátok megmenteni a világot, ami amúgy a vesztébe rohan.  Te úgy érzed, hogy az elfogadás a világ legszebb szava, és fogalmad sincs a következményekről - hogy mi történik olyankor, amikor mindenki mindent elfogad.

Azt hiszed, hirdetett ilyesmit bárki, valaha is?  Azt hiszed, Jézus arról beszélt, hogy mindekit el kell fogadni? Azt hiszed, hogy van a világon bármilyen szent könyv, ami a válogatás nélküli elfogadásra tanít? Nem vetted még észre, hogy minden vallás, minden eszmerendszer, minden békepárti szónoklat becsempészi a sorok közé az ellenség fogalmát?  Hogy a Bibliában azért van a sátán, hogy legyen kit gyűlölni, legyen kire acsarkodni akkor is, ha már mindenki a felebarátod?  Hogy ami a Fidesznek a migráns, az neked bárki, aki nem akarja befogadni a migránsokat?  Nem vetted még észre, hogy te sem vagy szent - hogy pontosan abban vagy vétkes, amit a legjobban kritizálsz, amire a legjobban fröcsögsz?

TE vagy békepárti?

Nézz magadra, te senkiházi, gyarló hormonkupac.  Egy rakás vegyszer vagy, ami egymást serkenti meg lebontja, van egy mellékveséd, van egy agyalapi mirigyed, meg egy csomó mindenféle központod, ahol drogokat termelsz, és mindegyiknek van egy hatása arra, amit te úgy nevezel, hogy "a lelked". Amíg ott van benned az adrenalin, és amíg az ősi világból magaddal hozott viselkedésminták arra sarkallnak, hogy klikkesedj és menj a saját klikkeddel a másik ellen, addig itt nem lesz béke.  Te pedig létrehoztad a saját klikkedet: azokat, akik az elfogadás feliratú zászló alá szeretnek beállni.  És összeálltok és mentek, hadiszínekre festve, békével ajkaitokon.

Annyira odavagy a tolerancia eszméjéért, hogy boldogan legéppuskáznál mindenkit, aki megtagadja.

Pedig ha vársz egy kicsit, nem lesz szükség semmilyen géppuskára.  A te elveid önmagukban is kiirtanak majd mindenkit: aki elfogadja őket, az az erőszak áldozataként hullik el, aki pedig észnél volt, és nem követte az általad hangoztatott faszságokat, arra ráhúzod, hogy miatta volt az egész, és majd meglincseli a túlélő tömeg - hiszen megérdemli, hiszen miatta robbant ki a háború, hiszen az erőszak csak erőszakot szült.

Te vagy az, aki erőszakot szült.  Te vagy az, aki elfogadásra állította az ajtót, és onnantól bejött rajta mindenki, ártó szándékkal vagy anélkül. Te vagy az, aki szerint a becsületes dolgozó ember meg a megélhetési tolvaj egyenlő jogokkal bír, te vagy az, aki szerint a gyámolításra szorulót kell táplálni az életképes helyett, és aki szerint igazságtalan, ha a jobb győz, mert mindenki egyformán csodálatos. Kihúztad a dugót az evolúcióból, a szelekcióból, és most kihúznád az erkölcsből is, mert számodra csak egyetlen erkölcs létezik, az erőszak teljes eltörlése, melynek értelmében erőszakosan eltörölnél mindent, ami neked nem tetszik. Te moderálod a fórumot, te törlöd a hozzászólást, mert amíg csak játékkardod van, addig ennyit tudsz ártani; de alig várod, hogy éles fegyvert adjanak a kezedbe.  Akkor aztán béke lesz, csak figyeljen a világ.

És igen, igazából erre vágysz.  Hogy figyeljen a világ.  És mivel nincs hozzá értékrended, és nincs hozzá ítélőképességed, hát megpróbálod átírni a játékszabályt: hogy mostantól amit te nem tudsz, az nem is kell, mostantól mindig az nyer, akinek kevesebb van, és aki minél több dologhoz nem ért, vagy minél semlegesebben foglal állást.  És hogy haljon meg mindenki, akinek ellensége van.

Van egy jó hírem, meg egy rossz.

A rossz az, hogy amíg csak élsz, az egész természet az ellenséged lesz.  Az ő szabályait nem írhatod át, és ő nem akar veled egyenlő meg egyenjogú meg egyenrangú lenni. Ő úgy fogja fel, hogy feltettél neki egy kérdést, hogy mi lesz, ha mindent megszüntetünk, ami eddig egyenesben tartotta a világot - még ha te nem is fogtad fel, hogy hogyan. A természet érti a kérdést, és válaszolni fog.

A jó hír pedig az, hogy te nagyon hamar kipusztulsz a világból, úgyhogy neked nem kell majd sokat szenvedned azzal, amit tönkretettél, neked nem kell majd látnod a következményeket, ahogy a fegyvereit önként eldobáló megvilágosultakat halomra ölik a fanatikus hadseregek, az elszabadult ragadozók meg az újra elterjedő halálos járványok. Te az első kanyarban kihalsz innen, mert gyenge vagy és jelentéktelen, és nem érted az igazi szabályokat.

Neked nincs jövőd.
A miénket gyújtottad fel ilyen gondosan.

Mindenhol ezt hallod.  A köz érdekében.  Közszolgálati tévé, rádió. Közmunka. Közpénz. Bólogatsz, mert úgy érted, hogy az egy kicsit tulajdonképpen te vagy.  Hogy neked szól, rólad szól, érted tesz - hogy amikor utat építenek, az egy kicsit a tiéd, mert te gurulsz rajta a saját autóddal, és akkor ezért közút, még akkor is, amikor adózol, hogy az adódból épült úton az adózott autóddal elfüstöld az adózott benzint.  Ez a Köz érdeke.

Mindig ezzel jönnek.  Ezért nem szabadott annó letölteni mp3-at a torrentekről (vagy korábban a Napsterről), mert hirtelen mindannyiunk érdeke lett.  Ezért szuggerálták, hogy ha letöltesz, akkor tulajdonképpen lopsz; hiába integettél, hogy szívesen fizetnél azért, ami tényleg értékes, mert fizetni nem hagytak, a mutatóujj viszont ott integetett a levegőben: szégyelld magad, tolvaj vagy, csak azért nem csukunk le, mert nem találunk.

Húsz év kellett hozzá, hogy észbe kapjanak a mai nagy online forgalmazók: úristen, itt kígyózik egy sor, ezek itt mind fizetni akarnak egy dollárt egy olyan számért, amit szeretnek, és közben nem akarják megvenni a cédét, amin van kilenc másik szar, tizennégy dollárért.  Persze, ma már virágzik ez az ipar, spongyát a múltra, igaz?

De nem.

2016-ot írunk, és Magyarországon kivonulnak a taxisok tüntetni az Uber ellen.  Találd ki, mivel indokolják!  Hát hogy a köz érdeke, hogy legyen minőségi taxi, persze!  Hogy ki az a Köz?  Az előbb ugye a zenekiadók voltak, most a taxitársaságok.  De neked eladják azt, hogy igazából téged védenek, mert ha választási lehetőséged lenne, akkor esetleg olyasmit választanál, ami olcsóbb, és utazás közben nem lennél biztosítva.  Megóvnak a választás jogától, a te érdekedben.  És megeszed, és bólogatsz, hogy tényleg, azért a taxisokra is gondolni kell, nekik is élni kell valamiből.

Tényleg?  Hát így működik a piac?

Nem úgy működik, hogy te eldöntöd, miért fizetsz és miért nem?  Nem úgy működik, hogy te kitalálod, kell-e neked az étteremben az ötcsillagos evőeszköz meg a balzsamecetes dizájner cikcakk a gesztenye méretű főétel tetejére az ötméteres tányér közepén, és ha nem kell, akkor átmész az olcsóbb étterembe, ahol rendes adagot adnak emberközelibb összegért?  Nem úgy működik, hogy amikor valamit megkaphatsz más kombinációban is, akkor te döntöd el, hogy melyiket kéred?

És képzeld: nem.  Mert a köz érdeke egyszer csak az lett 2012-ben, hogy mindenki csak a Nemzeti Dohányboltban vásároljon.  Az örökké rejtélyes köz érdeke hirtelen nekiállt megkövetelni, hogy te ne vehess a kedvenc boltodban a tej meg a kifli mellé pattintós narancssárga pelmellt, hanem át kelljen menned a (nem mindig szomszédos) Központilag Szervezett Kartellbe, és ott költsd el a pénzt, ami ráadásul rövid időn belül a duplájára emelkedett.  Miattad.  A te kedvedért.  A köz kedvéért.

Nem gyanús, ugye?

Nem gyanús, hogy mire való ez az egész színjáték.  Kicsit sem átlátszó, hogy amikor azt mondják, hogy "köz", akkor arra gondolnak, hogy te úgysem tudod ellenőrizni a statisztikákat - van, amiről nem is vezethetsz -, hanem majd ők megmondják, hogy az emberek hány százaléka mire gondol, és te ennek megfelelően igazítasz majd a saját véleményeden, mert nem akarsz szembemenni a többséggel; egyáltalán nem feltűnő, hogy a Köz mindig teljesen mást gondol, mint az átlagember, hogy a Köznek valahogy mindig ugyanaz az érdeke, mint annak, aki a te pénzedet elveszi - igazán, tényleg, egy vacak húszdekás lóláb se nyerít ki a sztoriból, amikor azt hallod, hogy a közterületes annyira megvédte a parkot, hogy a koszos járdaszigeten rád került a kerékbilincs, ugye?  Meg hogy tisztább a levegő, amikor van parkolódíj, és hogy mindannyiunk érdeke, hogy legyen, mert a Csipak elvtárs maga a megtestesült Köz, és neki teljesen és szívből az az érdeke, hogy te fizess?  Hogy fizess azért, mert megálltál, és éppen nem füstöl a motorodból kifelé a jövedéki adó?  Hogy ettől majd nem lesz dugó - bazmeg, úgy vetted észre, hogy nincs dugó?? -, és hogy tisztul a főváros levegője?

Hát tényleg ennyire hülye a Köz?

Pedig nem hülye szegény - csak létezik egy tudományág, ami azzal foglalkozik, hogy őt irányítsa.  A Köz igazából egy ilyen nagy batár felfújt szörnyeteg, ami a világ fölé magasodik, mint a Szellemirtókban a Marshmallow Man, de közben vannak rajta észrevétlen kis madzagok, amikkel lehet szabáyozni, hogy merre menjen.  És az ősi szabály még mindig belénk van kódolva: a csoport érdekében hajlandóak vagyunk lemondani az egyéni boldogulásról.  Mert így leszünk egy, mert így leszünk erősek, mert így leszünk hadsereg, rendőrség, szakszervezet, cserkészklub, vagy bármi, amit éppen kitalálunk.  Vagy kitalálnak nekünk.

Ha azt mondod egy amerikainak: "halj meg", természetesen elküld az anyádba.  De ha azt mondod, "halj meg a hazádért", akkor átszellemült arccal elnéz a semmibe, tiszteleg, és masírozni kezd arra, amerre mutattál, hogy ott az ellenség.  Később ugyanez a szerencsétlen amerikai nagyon szégyelli magát, amiért rálőtt egy csomó ártatlan emberre, és igaz, hogy Irakban hagyta a bal lábát, de amit igazán és szívből sajnálni fog, az az, hogy két idegen gyereket le kellett lőnie, miközben azt hitte, hogy a saját otthon maradt három gyerekét védi.  Számtalan, de tényleg számtalan film mutatja be ezt a jelenséget, így vagy úgy, síró nővel vagy anélkül, öngyilkos merénylővel vagy anélkül, Bradley Cooperrel vagy anélkül.  Szolgáld a Közt, szolgáld a Hazát, szolgáld azt, amit szerintünk kell, és mi majd megmondjuk, hogy annak mi az érdeke.

El vagyunk tévedve, gyerekek.

Kurvára el vagyunk tévedve, az az igazság.  Már nem tudjuk, mi a saját gondolatunk, és mi nem az; már nem tudjuk, hogyan neveljünk gyereket, mit szabad neki mondani és mit nem; már nem tudunk beilleszkedni abba a társadalomba, amit mi alakítottunk át, hogy befogadóbb legyen.  Nézzük a menekültet, hogy be kéne fogadni, állást kéne neki szerezni, de közben diplomás munkanélkülieket kerülgetünk az utcán.  Segítünk annak, aki hangosan követel, de leszarjuk azt, akinek nyikkanni sincs ereje.  Megvédjük a tolvaj etnikai származását, de anyakönyvi kivonatot csatolunk a borosgazda mellé.  Jattot adunk a taxisnak, aki JB zsigulis kora óta nem fizetett adót, de félünk az Uber sofőrtől, mert állítólag törvénytelen.  Megvesszük a teszkóban a DVD-t, de kifizetjük az írható cédében az illegális zenehasználat elosztott díját.

Már nem tudjuk, mi a saját érdekünk.  Nagyon sokan dolgoznak azon, hogy elfelejtsük.

És amikor mindezzel végeztünk, akkor kiírjuk a Facebookra, hogy "légy önmagad", és elégedetten hátradőlünk. Legalább néhány forintnyi internetforgalmat végre arra használtunk, hogy mindenki megértse, hogyan kellene élni.

Mi így tettünk ma a Köz javáért.

Éljen a Nemzetközi Nőnap!

Ünnepelném ennél sokkal lelkesebben is, de sajnos szembefutottam a Microsoft egyik kampányvideójával, és ettől megint inkább cikket írok. Ne tudjátok meg, mennyivel szívesebben ünnepelném a nők nagyszerűségét ahelyett, hogy már megint igazat kell mondanom róluk.

Bárcsak ne kéne.
Bárcsak kevesebbet hazudna ez a redmondi óriás.

Arról a Microsoftról beszélünk, ahol kvótaszerűen kierőszakolják a "diverzitást", és a HR osztálynak parancsba van adva, hogy női alkalmazottakat vegyen fel, amennyit csak lehet. Most itt van ez a videó, amiben női feltalálókat sorolnak fel, és félreérthetetlen nyomással adják tudtunkra, hogy igenis vannak, csak nem beszélünk róluk. Tapintható a dologban a fenyegető üzenet: férfiak, inkorrekt módon elnyomtatok, de nem tudtok kipusztítani minket a történelemből. Férfiak, csaltatok, és lebuktatok! Eljött a mi időnk, és a gyerekeknek is meg fogjuk tanítani, hogy mostantól más a világ!

Egyszerűen annyira tenyérbemászó, annyira felháborító az egész, hogy nem tudom, hogyan írjam le kellő nyugalommal, mekkorát sikerült megint hazudni. Mert sikerült. Természetesen minden női feltaláló, akit a videóban felsorolnak, kapott egy Wikipedia cikket, fényképpel, gondosan előkészítve, a megfelelő keresőszavakra azonnal a lista tetején. Mert igen, tudták, hogy ezt sokan meg fogják keresni. Tudták, hogy kicsapják a biztosítékot sok embernél, amikor a jogos feltalálók helyett nőknek adják a glóriát, utólag, úgy, hogy az eredeti feltaláló már nem tud mást tenni, mint fordulni egy keserveset a sírban.

Összegezzem röviden?

Körfűrész. Női találmánynak állítják be, Tabitha Babbitt. Valóban megtaláljuk a nevét: 1813, "said to have been invented by Tabitha Babbitt, ..., this claim is now mostly discredited." Rövid utánajárással ki is derül, hogy bizony, ez hazugság. Samuel Miller találta fel magát a körfűrészt mint gépet, 1777-ben, és ekkor már évek óta ismerték a kör alakú vágópengéket.

Jelzőrakéta. Női találmánynak állítják be, Martha Coston. Nagyon rövid utánajárással kiderül, hogy ő 1826-ban született, jelzőrakétát pedig 1276-ban Kínában már feljegyeztek. Eleve teljesen irreális, hogy 1800 után szülessen meg egy ilyen találmány: hogy több ezer év háborúskodás senkinek a fejében nem születik meg, milyen jó lenne égig fellőhető, lángoló cuccokkal jelezni egymásnak. Komolyan gondoltátok, hogy ez egy 19. századi, női találmány?

Ablaktörlő.  Női találmánynak állítják be, a feltaláló Mary Anderson.  1903-as bejegyzett szabadalom. Az év stimmel, csak éppen három hónappal Mary előtt Robert A Douglass bejegyezte lényegében pontosan ugyanezt, "locomotive-cab-window cleaner", tessék megnézni a Wikipedián a két rajzot. Mary Anderson nevét egyébként nagyon sok helyen megtaláljuk: vicces, hogy mennyivel jobban fennmaradt annak ellenére, hogy olyasmit adott be, ami akkor már ismert volt. Átkozott férfiak, már megint elnyomják a nőket, igaz?

Mentőcsónak. Azonnal ugrik az arcodba Maria Beasley neve, ha rákeresel, hogy "life raft inventor", pedig ő az 1800-as évek végén állt elő a nagy ötlettel, miközben 1789-ben már feltalálták a mentőcsónakot (William Wouldhave, Lionel Lukin), és 1840-ben Peter Halkett már felfújhatót is csinált belőle, úgy is hívják, hogy "Halkett boat". Újabb hazugság, újabb két perc alatti lebukás.

Miért kell ez az egész?

Vannak további nevek is, de teljesen mindegy, hogy az összes hazugság-e. Valószínűleg igen, mert eddig négyből négy - de már ennyi is kibaszottul felháborító.  A helyzetet az sem menti meg, ha kijelentjük, hogy egyébként kifejezetten jó női találmányok is léteznek - mert igen, léteznek, csak nagyon-nagyon ritkák. Igen, léteznek, csak ezerszer-ezerszer több férfi találmányt ismerünk, és egyáltalán nem véletlenül van így, sőt, még csak nem is azért, mert "régen a nők el voltak nyomva, régen a nők nem tanulhattak, régen a nők egy hosszú láncon lógtak a konyhából". Ezek ugyanazok a feminista, ostoba, kétségbeesett hazugságok, mint amikor azt bizonygatják, hogy kevesebbet keresnek a nők, meg hogy minden férfi potenciális elnyomó, bántalmazó, erőszakoló.

Mennyivel szarabbul hangzik, hogy "minden férfi potenciális feltaláló"!
Sosem gondoltál még erre?... Hogy milyen okosak, milyen találékonyak a férfiak?
Hogy mi mindent elértek?

Nem, inkább azzal törődsz, hogy mennyire el vagy nyomva. Olyan könnyű azt mondani, hogy azért nem jutottál semmire, mert elnyomtak, igaz? Olyan könnyű azt mondani, hogy "sokkal jobb vagyok, mint amilyennek látszom, csak éppen..." - hát persze. Csodálatos vagy, nagyszerű vagy, és ha nem sikerül valami, akkor gonosz erők esküdtek össze. Szerinted a férfiaknak könnyű volt? Szerinted egy férfi feltalálónak ki van kövezve az út, ő nem néz szembe nehézségekkel, amikor befektetőt keres az ötletéhez? És szerinted neki is annyian segítenek, ahányan a te utadat egyengetnék azonnal, ha bejelentenéd, hogy feltaláltál valamit?

Megmondom, mi van. Az van, hogy az embernek - akár férfi, akár nő - nagyon nehéz elfogadnia, hogy nagyon keveset ér. Hogy az élete arra elég, hogy saját magát megoldja, de a világot valószínűleg nem fogja tudni. Hogy a világot kivételes koponyák szokták megváltani, és ők nagyon ritkák. Ha láttad a Fight Clubot, emlékezhetsz arra a részre, amikor mondja a Tyler, hogy: "A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon-nagyon berágunk."  Pontosan erről van szó.

Csakhogy ettől még a férfiak nagyon okosak. Okosabbak, mint a nők, és kreatívabbak. Ezt mutatják a statisztikák. Hiába rezzensz össze,amikor ezt elolvasod, hiába borul vérbe a tekinteted, tudod nagyon jól, hogy nem korrekt dolog valakit pusztán azért támadni, mert jobb. Tudod jól, hogy ha te lennél a jobb, elvárnád a feltétlen tiszteletet, elismerést. Még így is elvárod, pedig nem vagy jobb. Igazságosnak mondod magad, de pokolba az igazsággal, ha egyszer te akarsz győzni! Nem érdekel, hogy körülötted mindent férfiak találtak fel: nem tartod fairnek, versenyt akarsz, és bizonyítékokat, hogy ebben a versenyben eddig esélye sem volt a nőknek. Úgy akarsz versenyt, hogy a zsűri hozza ki a második befutót győztesnek. Mert idegesít, hogy második vagy, és gyűlölöd azt, aki első lett.

Meg kell értened. hogy mi nem gyűlölünk. 
Mi elfogadnánk, ha te lennél a jobb.

Mi segítenénk, ha tényleg feltalálnál valamit. Nagyon sok nő sikeres azért, mert a férfiak segítenek neki. Sok munka kell hozzá így is, de amit csak lehet, hozzáteszünk a sikeredhez, ugyanis a sikeres nő nekünk szexi. A sikeres nő nekünk csodálatos. Meg vagyunk döbbenve, hogy végre egy olyan nő, akit érdekelnek a számunkra mindig is érdekes dolgok. Hogy lehet vele beszélgetni okos dolgokról. Bizony, a legtöbb nővel nem lehet. Unják. A férfi beszél, a nő meg nézi a száját. A férfi magyaráz, a nő pedig azon gondolkodik, hogy "milyen aranyos, milyen lelkes", és időnként okosakat bólint, mert akkor a férfi folytatja. A nőt nem érdekli a világ, nem érdeklik a miértek, nem érdekli a fizika, nem érdekli a csillagok mozgása meg a világegyetem. (Sok-sok felnőtt, intelligens nővel beszélgettem már ilyesmiről, és konkrétan nem tudják, mik azok a csillagok. Tízből kilenc nem tudja. Ez annyira durva, hogy nem lehet megfelelően hangsúlyozni.) Ha egy nőt végre érdekel mindez - gondolod, hogy nem esik le az állunk, gondolod, hogy nem vagyunk ezer százalékig ledöbbenve?

Mi nagyon szeretünk titeket.

Mi szeretnénk, ha feltalálnátok dolgokat. De nem szoktatok. Mi szeretnénk, ha saját erőből, saját munkával híres, sikeres üzletasszonyok lennétek, de azt sem szoktatok. Eléritek, de nagyon ritkán. Mi szeretnénk, ha úgy tekinthetnénk rátok, hogy "úristen, ez a nő micsoda egy koponya, úristen, mennyit tanulhatnék tőle!"... Néha még így is ezt mondjuk, mert amihez értetek, abban néha zseniálisak tudtok lenni: művészetekben, humán tudományokban, de akár matematikában, extrém sportokban vagy sima városi autóvezetésben. És mi ezt nagyon szeretjük. Mi ezt annak megfelelően csodáljuk, amennyire a női átlagból kiemelkedtek.

Csakhogy a mai nők nem jók akarnak lenni, hanem jobbak, mint a pasik. Ez a szólam. Ez a trend, ezt kell elérni, és amikor hirtelen ezt nem úgy akarjátok elérni, hogy ti lesztek egyre jobbak és jobbak, hanem minket kezdtek szapulni, vagy az eredményeinket eltussolni, letagadni, akkor teljes joggal felháborodunk. Amikor tisztességtelen eszközzel, hazugsággal, csalással akartok előbbre kerülni, akkor éppen a verseny koncepcióját szennyezitek be: akkor ez már nem verseny, hanem keserű, fogcsikorgatós bosszú, amiért a másik nem akar lemaradni. Amiért a másik tartja a tempót, vagy éppen állva hagy a pálya felénél.

Azt hiszitek, nem tudjuk, mennyire rühellitek, ha jobbak vagyunk? Felnéztek ránk, persze, ez a szöveg, de ott van benne a düh, a dacos, agresszív megmutatni akarás, hogy "nem, nem vagytok jobbak", és lám, odáig hajlandóak vagytok elmenni, hogy meghamisítjátok a tudománytörténetet. Hogy belehazudtok női feltalálókat abba a történelembe, ami telis-tele van férfiakkal, de olyan szinten, hogy még ha száz női feltalálót sikerülne erőszakkal belerugdalni a Wikipediába, akkor is elenyészően kevesen lennétek. A férfiak ebben jobbak. Ha azt írtam volna, hogy a nők ebben jobbak, most semmi bajod nem lenne - de lám, megint fel vagy háborodva. Leírom még egyszer. A férfiak sokkal-sokkal jobbak a tudományokban, mint a nők. El tudod fogadni?

Nem tudod elfogadni.
Könyörgöm, mi kellene hozzá? Nem elég a mérés, nem elég az eredmény, nem elég látványosak a különbségek már gyerekkorban is, aztán egyre inkább, és folyamatosan, és mindvégig?

Lenne olyan, ami meggyőz?

Nem, mert az nem jöhet ki. Az nem lehet az eredmény.

Ha tudnád, hogyan dolgozik a tudomány, tudnád azt is, hogy mit kell kezdeni az eredményekkel, ha mást mondanak, mint az elmélet. Ha tisztelettel közelednél a logika, a dedukció, a szigorú következtetések világához, tudnád, hogy megvan a módja a korrekt mérésnek, és fontosabb, hogy igaz legyen az eredmény, mint hogy neked tetsző legyen.

Nem érdekel. Sosem érdekelt. Mit kell ide tudomány! A Microsoft nőket keres, hát elmész hozzájuk dolgozni, és hiszel abban, hogy azért kerültél be, mert alkalmasabb voltál. Hiszel abban, hogy a modern cégek egyre inkább felfedezik, mennyi potenciál rejlik a női képességekben. Ha nőként kevesebbet kérsz, és felvesznek, meg sem fordul a fejedben, hogy ez összefügg. Ha nőként kevesebbet kérsz, mégsem vesznek fel, meg sem fordul a fejedben, hogy nekik valaki másért megéri többet fizetni. Neked az sem ellentmondás, hogy az azonos képességű, olcsóbb munkaerővel miért nincs tele az összes cég.

Most úgy érzed, hogy mindezt utálatból írom. Pedig nem. Nagyon-nagyon nem. Ha most haragot érzel, az annak a jele, hogy te utálsz. Szomorú, de ez az igazság. Nem szereted, ha ilyen véleménye van valakinek: azt akarod, hogy hallgassak el végre, hiszen mindenki egyenlő, és különben is te vagy elnyomva.

Ha tévedtem veled kapcsolatban, akkor a ritka kivételek egyike vagy. De akkor azt is tudod, mennyi bókot rejtettem el ebben a cikkben. Akkor érted, mit jelent, amit leírtam, tudod, melyik mondat szólt neked, melyik rólad, és melyik a többieknek. Akkor észrevetted, hogy mindenki pontosan a neki szánt üzenetet olvassa ki belőle.

Tetszik, ugye?
Ezt én találtam fel.

Boldog nőnapot kívánok.

Nemrég szembejött egy cikk, ami már megint nem lehet véletlen. Megint ugyanaz történik, mint már annyiszor: valaki, valahol megnyomja azt a gombot, hogy a nők el vannak nyomva, kevesebbet keresnek, és többet dolgoznak.

Most ebből éppen azt sikerült, hogy többet dolgoznak.

Gyerekek, tisztázzunk már valamit. Hogy mi is az a munka, amiről annyit beszéltek. Mert van, akinek az a munka, hogy újságot ír, ami gyakorlatilag egy online felületen keresztül magyar szöveg beírását jelenti, és akármelyik blogger megteszi ingyen. Van, akinek az a munka, hogy gyereket szül, és ezt teljesen komolyan is gondolja, és 24 órás elfoglaltságként beszél róla. És van, akinek azt, hogy a házat, ahol lakik, rendben tartja. És ő is komolyan gondolja, mert a munka szerinte az, amit nehéz csinálni, meg amiben elfárad az ember.

Én értem, hogy a munkában is el lehet fáradni, meg abban is, amit csináltok. De az attól még nem munka. Ahogy a kastélynak is van szárnya, de mégse mondjuk rá, hogy madár, úgy az otthon ide-oda menés, dolgok arrébb pakolása, meg a mosógép beindítása is persze hogy nagyon időigényes, de ettől még nem munka. A munka, a szó hétköznapi értelmében, olyan tevékenység, ami vadidegen embereknek hasznos. A tár­sa­dalomnak, a többieknek, a gazdaság többi szereplőjének. Olyanoknak, akik szintén dol­goznak a Nagy Egészért, és ebből neked visszaoszt a társadalom, ezért kapsz kenyeret, ezért kapsz ásványvizet, ezért javítják meg a csapot, hárítják el a dugulást, szerelik meg a redőnyt más, szintén vadidegen emberek. És közben van egy olyan dolog, ami arra kell, hogy mindez megérje nekik, és te is kapsz, hogy neked is megérje - ez ugye a pénz. Tiszta sor.

Mondhatod azt, hogy "jó, ezt mindenki tudja" - de nem. Pont azért fontos ezt tisztázni, mert nincs rend a fejekben. Mert az anyukák, feleségek jelentős része azt gondolja, hogy amikor otthon van és tereget, akkor éppen dolgozik, és teljesen fel vannak hábo­rod­va, ha azt merészeled mondani, hogy nem. Pedig bizony nem.

Az nem munka, hogy teregetsz.

Az egy olyan tevékenység, amit magadért meg a szeretteidért csinálsz, és te döntöd el, hogy csinálni fogod. Ők persze majd azt mondják, hogy jaj de édes vagy, mennyit dol­goztál, de ezt azért mondják, mert udvarias, kedves emberek, és szeretnek téged - való­jában az elvégzett tevékenységed annyit ér, amennyiért a piacon valaki ugyanilyen minő­ségben hajlandó lenne elvégezni, és itt nagyon kevés pénzről beszélünk. Sokkal keve­sebbről, mint amennyibe a te létezésed kerül, amennyit a család együttesen (igen, akár téged is beleértve) kifizet azért, hogy a világon vagy, és tudsz enni, és van hol aludni. Én nem mondom, hogy ezt tekintsd fizetésnek: épp ellenkezőleg, te mondod, hogy munkának akarod tekinteni az otthon végzett mindennapos rutinfeladatokat, te akarod azt kifejezni, hogy ezért te nem kapsz cserébe semmit. Pedig de bizony, kapsz. Lásd fent. Ha az munka, akkor ez fizetés. És akkor te nagyon, nagyon durván túl vagy fizetve.

Természetesen mondhatod erre, hogy "de hiszen te is dolgozol". Igen, van olyan nő, aki tényleg dolgozik emellett, és nagyon sokat keres, és még így sem felvesz egy házinénit, hanem maga végzi el a szükséges dolgokat a ház körül. Erre lehet azt mondani, hogy szép dolog, mert tényleg szép dolog - valójában viszont senki sem kérte. És amit senki sem kér, az nem munka.

Amit senki sem kér, és te mégis csinálod, az ingyen van.

Félreértés ne essék: ha a családodat annyira szereted, hogy ingyen dolgozol nekik, azzal természetesen semmi gond nincs. Miért ne tennéd? Szereted őket, és szereted, amit nekik csinálsz, hát akkor miért ne! Sőt, ők is tesznek érted egy csomó mindent, és különben sem barterben dolgozol, nem azért csinálod, hogy kapj valamit cserébe, hanem csak adsz, mert szereted őket, és ők is csak adnak, mert szeretnek téged. Szuper! Mindenki boldog.

A baj az, hogy te hirtelen közlöd, hogy nem vagy boldog.

Hogy egyszer csak hangoztatni kezded, hogy ezt, amit otthon csinálsz, tessék hozzá­számolni a munkaóráidhoz. Hogy az ügyvédi irodában 30 rugó az órabéred, és akkor miért kell neked otthon szarér-hugyér takarítanod meg vasalnod, igaz? És még úgy is gondolod, hogy neked most itt teljesen igazad van. Hogy téged a társadalom kirabol. Apránként meggyőzöd magad, hogy mindenki más gúnyosan összenevet a hátad mögött, miközben lehajolsz felszedni az elejtett zoknit, és mindenki más abból él ilyen vidáman, amit te ingyen elvégzel a ház körül. Hogy te tartod össze a családot. Hogy ha anyu nem lenne, mindenki nagy bajban lenne, és megállna az élet.

Sosem gondoltál még arra, hogy a többi ember nem teljesen hülye?

Hogy megoldanák nélküled is?

Sosem gondoltál még arra, hogy amit te otthon csinálsz, azt hányan csinálják még ott­hon, és mennyire nem igényel sem hozzáértést, sem különösebb megerőltetést? Hogy más sem akar egy szemétdombon lakni, ezért más is összetakarít maga körül, és hogy a családon belül a többiek csak addig "lusták" megcsinálni, amíg te úgyis jössz és megcsi­nálod, hiszen akkor minek?

Itt az ideje, hogy elkezdd piaci alapon végiggondolni ezt az egészet. Hogy mit is nyújtasz, és mennyiért, ha már olyan nagyon megy ez a nóta, hogy téged elnyomnak kötőjel kizsákmányolnak. Ha már voltál olyan gusztustalanul inkorrekt, hogy besoroltad a saját választás szerinti jótékonyságodat a fizetett alkalmazotti munkaviszony mellé. És ne kezdj most felháborodni, üljél szépen vissza: de igen, ez rohadtul két külön kategória, ugyanis te nem akárhol takarítasz, te nem a szomszédnál, nem a főnöködnél és nem a postás bácsi köszvényes nagynénjénél takarítasz, hanem a saját lakásodban. Ahogy mindenki. Ha másnál csinálnád, kapnál érte pénzt. Nem furcsa? Hát otthon ingyen csinálod ahelyett, hogy ugyanazért a munkáért pénzt kapnál? Talán mégiscsak van itt valami, ami a te döntésed - talán mégiscsak jobb neked ezt otthon művelni, még akkor is, ha anyagilag rosszabb, igaz?

És ha már így kitértünk erre: vajon tényleg rosszabb anyagilag? Ha a férjed mostantól kifizetné neked a házvezetői átlag órabér kétszeresét, de minden más a te fizudból menne, ami téged érint, boldog lennél? Korrektebbnek éreznéd a mindennapokat? Te is tudod, hogy nem. Te is tudod, hogy sokkal jobb így neked, minden szempontból. Ezért csinálod. Ugyanis senki nem kényszerítene rá, hogy csináld, senki nem tartott fegyvert a fejedhez, és ha olyan magas a szakmai órabéred, még mindig megtehetnéd, hogy nem csinálod - elvileg nyereséges lenne, igaz? -, tehát nincs más ésszerű megoldása a rejtvénynek, mint hogy neked ez így nagyon is megéri.

Nézd, a valóság viszonylag egyszerű, és mi pontosan értjük. Azzal, hogy behozod a kép­be a munkaórákat meg a rémesen fárasztó házi sertepertét, csak ködösíteni próbálsz, de ez nem jön össze. Képzeld, rájöttünk, hogy mit akarsz, és képzeld, arra is rájöttünk, hogy miért, meg hogy az kinek jó.

Kevesebbet akarsz dolgozni, mert utálod a munkát. Nem a konkrét munkádat, hanem eleve azt az általános elvet, hogy dolgozni kell. Teleposztolod a Facebookot azzal, hogy mennyire utálod a hétfőt. A nők túlnyomó részéhez hasonlóan te is minél előbb el akarsz menni szülni, mert azt szereted. Hát nem furcsa?  A dolgozó nők szeretnek szülni menni, a gyermekes anyák meg nem szeretnek visszamenni dolgozni. Ez ám a rejtély, vajon melyiket tarthatják jobbnak? Kevesebb munkáért azonos (vagy jobb) életszínvonal, ez a cél, és ezt márpedig el akarod érni, utána meg nagyon szeretnéd, ha az emberek nem mondanák rád, hogy a könnyebb utat választottad, mert zavar, hogy igazuk van. Mert zavar, hogy pontosan tudják ők is, hogy bárki a volt munkahelyedről azonnal cserélne veled, és hogy a férjed is örömmel kitakarítana meg tologatná a gyerekkocsit, ha te addig átvennéd a helyét - jobb esetben az irodában, rosszabb esetben az útépítésen vagy a traktoron. Hidd el, egy szava sem lenne. Otthon lehetne a gyerekkel, úgy érezné, hogy ellógta a napot, és másnap nagyon szégyenkezve kérne tőled elnézést, és visszamenne dolgozni. Hjajj, ezek a férfiak, mocskos egy népség.

Nem vagy ám olyan rejtélyes.

Kényelmes életet akarsz, és szeretnéd, ha tisztelnének. Ezért csinálod, ezért nyomod a gombot, hogy te igenis megszakadsz a munkában. Ez hazugság, de olyan komoly arccal játszod túl a szerepedet, hogy néhányan elhiszik. Bünteted, fenyege­ted, érzelmileg zsarolod azokat, akik ellent mernek mondani, felháborodva ráteszed a kagylót a saját férjedre, amikor azt mondja, hogy úgyis egész nap ráérsz, intézd már el ezt meg ezt. Követeled magadnak azt az elismerést, ami a dolgozó embereknek jár.

Ne követeld. Dolgozz meg érte. Végezz annyi munkát, és olyan munkát, hogy tisztel­jenek harsány önmarketing nélkül is. És ha valamiért ellenszolgáltatást kérsz, állj készen arra a válaszra, hogy akkor nem kell, amit adni akarsz. Hogy ennyiért köszönjük szépen, de nem kérjük, és igen, lehet hogy be fogjuk szerezni máshonnan, azonos vagy hasonló minőségben, negyedannyiért.

Ne úgy akarj értékes lenni, hogy túlárazod magad.

Annyiért nem kellesz.